Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1896
II. ÉVI JELENTÉS. Az 1896—97-iki iskolai évet az ezredéves nemzeti ünnep következtében a többi fővárosi iskolával együtt a szokottnál későbben nyithattuk meg mi is. A beiratás az La. és I. b. osztályba szeptember 20—21, a többi osztályokba 23—25 napjain ment végbe; a javító- és pótló-vizsgálatokat közben 22-én tartottuk, a tanév megnyitása 26-án volt, a tanítást 28-án kezdettük. Ettől fogva az iskolai élet rendes menetét mi sem tartóztatta fel, csupán Serédi Lajos társunkat tartotta távol három hétre súlyosabb betegség az iskolától. Óráit a magunk erejéből pótoltuk. A tanári kart illetőleg ez úttal is jelentékeny változásokról kell számot adnunk. Az újonnan választott két rendes tanár, Bereczky Sándor és dr. Serédi Lajos, a megnyitó ünnep alkalmával tartott szokásos beköszöntővel foglalta el hivatalát; ellenben dr. Petz Gedeon az iskolai év elejével átment tőlünk az egyetemre, úgy azonban, hogy főgymnasiumunk IY. osztályában a latin és a német nyelvet heti 8 órában az első félév végéig tanította; többi tárgyait, nevezetesen a magyar nyelvet s a szépírást a ILik, a német nyelvet az Y. és Yl-ik osztályban, heti 9 órában dr. Melich János tanárjelölt úr látta el ugyancsak az első félév végéig. Dr. Petz Gedeont, míg munkatársunk volt, kollegái és tanítványai tisztelete és szeretete vette körül, ezen érzéssel bocsátottuk el őt új, díszesebb állásába, melyben, hogy kiváló tehetségét és tudását sokáig, eredményesen kamatoztassa szivünkből kívánjuk. Dr. Petz Gedeon helyébe pályázat útján dr. Tolnai Vilmos, pozsonyi ág. h. ev. lyceumi tanár választatott meg rendes tanárnak a magyar-német tanszékre, ki is a második félév elején munkába állt, miután február 2-án a szokásos székfoglalót megtartotta.