Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1896

11

hogy az ő akaratát Isten akaratának alárendeli, akkor az ember cselekedete erkölcsös cselekedet, és ha az ember egész életében Isten akaratát teszi magaviseleté főelvévé, akkor az ő élete erkölcsös élet. Dei servitus vera libertás: Midőn Istennek szolgálunk, akkor van igaz szabadságunk: mondja Jansenius. «Megismeritek az igazságot és az igazság szabadokká teszen titeket», mondja az Üdvözítő. (Ján. 8, 32.) Ily élet azonban csak a Szentlélek hatalma alatt álló embernél lehetséges, kinek segítségét az egyház a kegyelem eszközök: Isten igéjének hirdetése és a szentségek kiszolgáltatása által eszközli ki számunkra.

Ezen erkölcsi világnézettel, mely az ember akarat-szabadságának elismerésén alapszik, korunkban egy más felfogást: termé- szettani világnézetet, állítnak szembe, mely a természeti világ törvényeit akarja átvinni a szellemi életre is. A természetben a szükségszerűség törvénye, az ok és okozat közti kapcsolat kényszerítő hatalma uralkodik. A ki e természettani felfogást az ember szellemi életére is alkalmazza, az feloldja az embert a tetteiért! felelősségtől, a történelem nagy alakjait az erkölcsi megítélés alól.

Pedig minden ember tudatával bir annak, hogy ő erkölcsi lény, ki különbséget tesz a jó és rossz között és a ki tetteiért felelősséggel tartozik.

A vallástanításnak oly irányban kell haladnia, hogy a tanulókban a vallási ismeretek elsajátítása közben nemes elhatározások keletkezzenek, az erkölcsi szép, az igazésjó iránt lelkesedés ragadja meg őket, és ez a lelkesedés maradandó hatású legyen s az ifjak egész magaviseletében, tetteiben, életében mindvégig ezen erkölcsi elvek nyilvánuljanak.

A kiválóbb elmék mindenkor elismerték, hogy az ember erkölcsi lény, kinek tetteire, életére nagy befolyással van ugyan a környezet, az emberekkel való érintkezés, az általa szerzett ismeretek milyensége, — hisz ezért bir a tanítás, a nevelés oly nagy jelentőséggel úgy az egyesek, mint a nemzetek életében, —• mindazáltal a végső elhatározás tőle magától, az ő szabad akaratából ered. De már a görög bölcselőknél megtaláljuk a vallás és erkölcs szétválasztását. Aristoteles az erkölcsöt az értelemre alapította és nem a vallásra. Hogy követőinek erkölcsbölcsészete hova vezetett, ismeretes a görögök és rómaiak történetéből. A vallásnélküli erkölcs nem tudta megmenteni az ó-világot az elbukástól.