Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1894
80 benne nemcsak a superintended scholarumot, hanem az egyesek életsorsa iránt szeretettel érdeklődő, jóindulatú tanácsadóját is veszítő, s fájdalmas szívvel tette le koporsójára a hervadó virágkoszorút, emlékét azonban, melyhez hervadhatatlan érdemek fűződnek, kegyelettel fogja megőrizni. A bányakerületi püspöki szék ezzel megüresedvén, a tanári testület, jogával élve, tanári értekezletéből, szavazatát egyhangúlag Sárkány Sámuel, pilisi lelkészre adta, kit a bányakerület egyházai fényes bizalommal ültettek a megüresedett püspöki székbe. Beavatási ünnepélyén 1890 decz. 17-én úgy agymnasiumi ifjúság, mint a tanári testület őszinte örömmel vett részt. A húsvéti szünidő alatt a felsőbb osztályok tanulói közül azokat, kik rá vállalkoztak, Bátz László és dr. Tóth Kálmán tanárok tanulmányútra vezették, melyen a növendékek Fiume, Pola, Trieszt, Miramare, az Adelsbergi barlang nevezetességeit s szépségeit élvezték s tapasztalatokkal gazdagon tértek vissza övéik körébe. A pünkösdi ünnepek alkalmával megtartott országos tornaversenyben főgymnasiumunk is tevékeny részt vett, s helyét úgy a szabad gyakorlatokban, mint a versenyben jól megállotta. A versenyeknél növendékeink közül négyen, mint győztesek, díjakat is nyertek. A tanárok irodalmi működését illetőleg az 1890—91-iki isk. évben megjelent: Böhm Károly-tói a Magyar Philosophiai Szemlében egy czikk «Az öntudatról», azonkívül kisebb közlemények; és a Protestáns Egyh. és Iskolai lapban egy czikk. — Fröhlich Róbert-tői megjelent «Bómai feliratok Alsó- és Felső-Pannoniából» és néhány kisebb czikk és könyvismertetés. -— Góbi Imré-töl megjelent egy bírálat a «Budapesti Szemlé»-ben. — Dr. Petz Gedeontól megjelent több czikk az Egyetemes Philologiai Közlönyben és egy értekezés (Magyar és német hegedősök) az Irodalomtörténeti Közleményekben. ■— Ráth Arnold-tói megjelent több apróbb közlemény és «A légkör optikai tüneményeiről» szóló tanulmány a Term. tud. Közlönyben és a pótfüzetekben. — Scholtz Albert-tői megjelent az «Osztrák-magyar monarchia földrajzá»-nak 3-ik kiadása. — Dr. Tóth Kálmán-tói megjelent több bírálat az Egyetemes Philologiai Közlönyben.— Weber Rudolf-tói megjelent «Die Goldsucher» czímü humoros költői életkép, s néhány dal és ballada szepességi tájszólásban a «Szepességi Hirnök»-ben. A tanulók száma ez évben 427 volt.