Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1894
78 könnyített, a nemes egyház jóakaratát hálás szívvel fogadta és köszönte meg. E helyütt még egy, az összes protestáns tanárokat megörvendeztető intézkedésről is tehetünk említést, mely a protestáns középiskolák tanárai állásának emelésére igen nagy befolyással leend. Ez intézkedés ugyanis a felekezeti tanárok nyugdíjazásának a gróf Csáky Albin, vallás és közoktatási miniszter által erélyesen kezdeményezett országos szervezése. A felekezeti iskoláknál e tekintetben fenálló szomorú viszonyok, melyek a gyárnolítás nélküli aggság iszonyú képével a legerélyesebb lelket is tevékenységében, buzgalmában, sőt életkedvében is megbénítani képesek, olyannyira ismeretes dolgok, hogy fen állásuk gyászos tényét csak említeni is elegendő. Főgymnasiumunk tanári testületé azért a legnagyobb örömmel üdvözölte a miniszter ezen nemeslelkű intentió- ját, s minthogy nemes egyházközségünk a miniszter tervéhez, autonom jogainak fentartása mellett, anyagi támogatásával is hozzájárulni késznek nyilatkozott, a tanári testület minden tagja azon reménynyel kecsegteti magát, hogy ezen államilag tervezett nyugdíj-intézmény életbe lépése esetén, az agg korban, munkás életéhez méltó sorsban, gondtalan nyugalomban fog részesülni. Az iskolai év folyamán, a melléktárgyak tanítóin kívül, 11 rendes és 2 segédtanár működött a főgymnasiumban. Közülök ez évben irodalmi működést fejtettek ki: Böhm Károly, kitől a «Magyar Philosophiai Szemlében» egyes közlemények, s az «Egyetemes Philologiai Közlönyben» egy könyvbirálat jelent meg. — Fröhlich Róbert-iö\ megjelent az Archseologiai Értesítőben «Kómái feliratok Alsó- és Felső-Pannóniából», három közlemény és ugyanott több könyvismertetés. — Lehr Alherl-ii'A megjelent az «Osztrákmagyar monarchia stb.» vállalatban egy hosszabb czikk, továbbá Kanke «A pápák története» czímű munka II. kötet fordítása az akadémia kiadásában; ezenkívül egyes kisebb közlemények több lapban. — Dr. Petz Gedeon-tói megjelent több czikk és bírálat az «Egyetemes Philologiai Közlönyben». — Dr. Pecz Vilmos-tól megjelent «A görög tragoedia története» az akadémia kiadásában; Sal- lustius Catilinája és Iugurtliája (szövegkiadás); «System einer Syntax nach den Kathegorien der Satztheile und Sätze» Neue Jahrbücher für Philologie und Pädagogik 1890. folyamában); czikkek a «Philologiai Közlönyben»; lefordította Holzweiszig Frigyes latin gyakorlókönyvének harmadik kötetét. — Ráth Arnold-