Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1893

4

ból, lelkesedéséből emelt szellemi talapzatot, melyre nagy fiát e mai ünnepnapon fellépteti. Minő teljessége, végtelensége a megjutalmazó, kibékítő, megszentelő érzésnek lehet az, mely Jókai lelkét elborítja abban a perczben, midőn fellép eleven szoborképen erre a szellemi talapzatra, s maga alatt látja az ünneplő, ujjongó nemzetet. Ifjú barátaim! Ennek a jelenetnek képét, a munka emberének apotheosisát, véssétek jól emléketekbe; ennek az ünnepnek, a nemzeti hála ünnepének eleven, meleg benyomását zárjátok be szivetekbe. S mielőtt ismét kezünkbe vennők szerszámunkat, a könyvet, melyet az ünnep kedvéért egy perezre félre tettünk, kívánjátok velem együtt: Isten áldása az ötven éves pálya, verejtékes munkával, dicsőséges sikerrel teljes pálya meg nem fáradott hősére ; Isten áldása a nemzetre, mely nagy fiát meg tudja becsülni!