Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1893
BESZÉL). 4 Jókai-ünnepen 1894. január 6-án mondotta Góbi Imre tanár. Tisztelt közönség! Kedves tanuló ifjúság! A dolgos nép ott künn a mezőn, ha különösebb látni való ötlik a szemébe: jámbor búcsúsok éneklő csapatja a közeli országúton» vagy délczeg huszárok léptető hada, — felüti fejét a munkától, elkíséri szemmel a tova hullámzó embertömeget, míg a domb háta mögé kerülő út el nem kapja szemei elől. Akkor aztán újból leliaj- lik a munkához, melyet a látni való oly pihentetően hagyatott vele félbe. Mi is, dolgos nép a tanítás és tanulás mezején, félbe szakítjuk rendes napi foglalkozásunkat, hogy érdeklődésünk teljes erejével kövessük a szemünk láttára kibontakozó ritka jelenetet. Egy irodalmi triumphátor diadalmenete vonúl el előttünk, a nemzet tapsai, éljen-kiáltásai kisérik. A rómaiak triumphátora városokat ■döntött meg, országokat zúzott össze, népeket hajtott igába; a miénk felszabadította a szíveket és az elméket, ezerek vágyának és reménységének oldozta meg szárnyait; amaz népek és országok összezsarolt kincseit öntötte a szenátus lábaihoz, elkápráztatva vele Róma szemeit, — a miénk kiosztotta szivének, szellemének gazdagságát honfitársai s a világ népei között. Jókai Mórt értem, a ki ma üli ötven éves írói életének ünnepét. 1843-ban mint kecskeméti joghallgató pályázott az akadémia Teleki-féle jutalmára; a jutalmat más nyerte el, de a bírálat elismeréssel emlékezett meg a fiatal jogász «A zsidó fiú# czímű pályamüvéről is. íme a határkő, a melynél kezdődik az ünnepelt író ötven éves pályája. Minő pálya az első nyilvános próbálkozástól az ünnepi kiadás száz kötetéig, minő fokozat az akadémia bátorító elismerésétől az ünneplő ország hozsánna-kiáltásáig! Értesít'; 1893—1894. éw'I.
