Evangélikus gimnázium, Budapest, 1891
15 gyorsasága miatt pedig változó és ingatag; neki még minden tárgy alkalmas ösztönző s onnan az egyiknek elvételét hamar pótolja egy másiknak szerzése, melyhez ép oly könnyen ragaszkodik, mint az elsőhöz, ha ösztönei vágyainak kielégedésére alkalmas. Ezen első stádiumban tehát a tárgyak azért szerettetnek, mert a gyermek egyes ösztöneinek kielégítésére alkalmasak; neki még nincs tudomása arról, hogy a szeretett tárgynak önélete is van, rá nézve minden csak annyiban bir értékkel, menynyiben hiányainak pótléka lehet. Ezen stádiumban a tárgy képének pusztán czéljelentése lép fel, ez is csak a pillanatnyi hiány pótlása szempontjából; ilyen fokon áll az állatok szeretete is idegen tárgyak iránt (a fiák szeretetében már magasabb motívumok is észlelhetők, a mint azt a majmokról Duvaucel tapasztalatai kétségtelenné tették)*. Épen azért ezen a fokon a folytonos hiány folytonos vágyakat kelt s a pótlék elvétele vagy hiánya az ősindulatok egész sorozatát hozza játékba minduntalan. Magasabbra száll a szeretet akkor, a mikor a tárgyak önjelentése is kezd derengni. A gyermeket érdekelni kezdi az ásványok, növények és állatok alakja és kivált ez utóbbiak mozdulatai; azaz ezen tárgyak képei a jelentő ösztönt kezdik foglalkodtatni s mint idegen tárgyakat szereti, de értéküket még mindig az egyéni kíváncsiság és szeszélyes vágy szerint határozza meg. Ez utóbbi nyilvánvaló abból, hogy a gyermek a tárgyat meg nem becsüli, hanem szétszedi, átalakítja, szétrombolja; de felsőbb jelentősége abban rejlik, hogy többé nem az éltető és pusztán érzéki ösztön hiányainak pótlására fordul, hanem a jelentés is köti magához szálaival a tárgyakat. A szeretet legmagasabb fokán a tárgyat teljes jelentőségében fogjuk fel s annak változásait egy benne rejlő középpontra vonatkoztatjuk. Ezen centrális pont kihelyezése folytán az öntét a maga lényegét megkettőzve találja; a tárgyak többé nem csak czéljelen- tésükben állanak előtte, hanem maguk is oly öntétekül tűnnek fel, melyek valamit tesznek, ezt megérzik s ennek alapján környezetükre öntudatosan is kihatnak. Ezen önálló lények, mennyiben érzéssel is felruházzuk, az embernek a saját képét sugározzák vissza s annyiban az öntét szálai mind sűrűbben húzódnak feléjök s mind szorosabban kapcsolják magukhoz. Az értelmileg fejlett em* L. ö. Mosso. La peur. 43. s k. 1.
