Evangélikus gimnázium, Budapest, 1888
SORS ÉS RÉSZVÉT. * «A piaczot s utczákat ilyen ridegen sohse’ láttam! Mintha csak a város kisöpörve, kihalva fekünnék! Tán ötven se’ maradt valamennyi lakónk közül itthonn. Lám mire nem visz az ujságvágy! ki-ki hogy fut, iramlik, 5 Látni szegény elűzött népek szomorú vonulását. A töltésig, a hol megy utók, jól megvan egy óra, És oda futtatnak le a tikkasztó poru délben. Én dehogyis lépnék egyet, lássam menekülő Jó népség nyomorát, mely most, mentett vagyonával, 10 Fájdalom! elhagyván a rajnántúli kies tájt, Altaljő hozzánk s e termő völgy s kanyaréki Boldog szögietjén folytatja keresztül az útját. Bölcsen tői, elküldve fiad’ jótékonyan, anyja, Ócska fehérneművel s valamely étellel-itallal, is Hogy szétoszsza nekik; mert adni a dús hivatása. Né, hogy hajt a gyerek! hogy féken tartja csikóit! Szép takarost mutat ám az újon vett kis kocsi; benne Kényelmes helye van négynek, s bakján a kocsisnak. (Most maga ment eg3Tedűl); mily sebtibe fordul a sarkon!» 20 így szólt, háza kapuja alatt ülvén a piarczon, Nagy-kényén, az arany tigris fogadósa nejéhez. S rá okos értelmes szókkal felel ígyen az asszony: «Apjukom, én az avit vásznat nem adom szivesen, mert * Ez a mutatvány (Hermann und Dorothea I. Ének) példa akar lenni az anyagilag és alakilag hű fordításra. Mentse gyarlóságait az, hogy ezelőtt 23 esztendővel készült.
