Evangélikus gimnázium, Budapest, 1887

27 Az ember szerves tápszereinek ezen összetételéből következtet­hetjük, hogy mindennemű állati szervezetnek táplálékul szolgáló bármely szerves tápszerek kisebb vagy nagyobb perczentes össze­tételben mindazon anyagokat tartalmazzák, illetőleg a nekik táp­lálékul szolgáló szervetlen tápszerekből képezik, a melyek a velük élő állati szervezet életszükségleteinek kielégítésére vagy magok­ban véve is elegendők, vagy ezeket legalább javarészt fedezhetik. Az emberi és ebből folyólag egyéb állati szervezeteknek is táp­szerekül szolgáló anyagok és ezek alkatrészeiknek áttekintése után azon meggyőződésre jutunk, hogy úgy az állati, mint a növényi szerves tápanyagok a mellett, hogy alkatrészeiknél fogva alkalma­tosak a szervezetbe való felvételre, alkalmasak arra is, hogy az őket felvevő szervezeten belül oxydálódva ennek testtömegévé vál­janak és ennek az életműködése alatt vesztett anyagait pótolják, meleget, erélyt fejleszszenek, egy szóval a szervezetnek életet köl­csönözzenek és életét fenntartsák. Bár mint említettem, nem is bocsátkozhattam a tápszereknek a szervezeten belül végbemenő átalakulásaira, részletesen röviden mégis reá utaltam arra, hogy ezen változások általánosan oxyda- tión alapulnak és hogy az oxydatio eredménye nem csak a tápsze­reknek, hanem magának a szervezetnek is végső felbomlása. A kér­dés most az, mik az állati tápszereknek, sőt magának a szervezet oxydatiója vagy felbomlásának is végső termékei ? Az állati szervezet az elmondottak szerint úgy mint a növényi, szervetlen anyagokká bomlik szét, itt is érvényesülvén azon elv, hogy mind az, a mi szerves, elmúlásával képző anyagaira esik szét. A külömbség a növényi és állati szervezet között e tekintetben csak az, hogy a növények szervetlen tápanyagaikból szerves test­tömegüket felépítve az alkotó anyagokat elmúltukkal közvetlenül visszaszármaztatják a szervetlen országra, — az állatok pedig — eltekintve a szervetlenekből közvetlenül merített és közvetlenül vissza is szállított anyagoktól — szerves tápszereiket előbb önéle­tük fejlesztésére fordítják és csak azután szolgáltatják azokat visz- sza szervetlen alakban a természetnek, hogy új élet kútforrásáúl szolgáljanak. IY. Tekintsük most röviden összegezve és következtetve a természet három országát, a táplálkozáson alapuló, egymás közötti közvetlen kölcsönösségben. Az alkotó elemekre nézve láttuk, hogy ezek

Next

/
Thumbnails
Contents