Evangélikus gimnázium, Budapest, 1884
6 (Cat. 5.) «Második lényegek» azután a fajok, «melyekben az első értelemben vett obsía találtatik» és azok mellett ezen fajok nemei is (Sencspa ouaía). E három lényeg annálfogva bezárási vagyis mennyiségi viszonyban áll egymással.* Ezen lényeg pedig mint átalános letezö benne van a tárgyakban (sv toí? stSsat rot> oúatbjToíc ra vorjTa (fogalmak) latív de a« ima III. 8.), s minthogy ott van, azért a szavak összeköttetése is ilyen, a milyennek Aristoteles találta. A mint látszik, a grammatikai tény és a metaphysikai gondolat egymást kiegészítik. Ennek első káros következménye, melyet már ezen helyen is meg kell jegyeznünk, az volt, hogy a tárgyaknak puszta tulajdonságai hypostasisokká lettek, s bár e hypostasisok csak abstractiók, mégis valóságoknak lettek felfogva. A scholastika ezentúl az általános fogalmakban látja a dolgok lényegét s az universaliák körül dúlt valóságos háborúk története bizonyítja e tannak fontosságát, de egyúttal teljes terméketlenségét is. Mert ha a helyett, hogy azt mondanám : «a fehér tulajdonsága benne van némely tárgyban» — (a mi igaz), azt mondom, hogy: «némely tárgy van a fehérben», — akkor a természetes viszonyt megfordítottam s a «fehér# hypostasisa által nem létező abstract realitást alkottam. Pedig épen az a formai logika jellemzője a fogalomtannál, hogy a fogalmak közt nem ismer, illetőleg tekintetbe nem vesz, más különbséget, mint az átalánosság fokait. A mennyiségi szempont Aristotelesnél a gondosabban kidolgozott itélettanban és syllogistikában még világosabban észlelhető. Aristoteles eredetileg két itéletfajt külömböztetett meg. 1. Ha a P van az jS-ben (sv újroxst|rávi;>) pl. az ember fehér. 2. Ha az S van a P-ben ‘v.'j.iy wroxstjisvoo) pl. az ember állat. Ezen itéletfajok azonban már Aristotelesnél is összefolynak épen azért, mert csak ugyanazon egy gondolatnak kétféle kifejezései (grammatikai és metaphysikai), s az Analyt. pr. I. fej. végén már azon mondattal találkozunk: «valami egy másban van mint egészben — és valami másról minden vonatkozásaiban állíttatik, — — identikus kifejezések.» Az állítmány természetét közelebbről nem vizsgálva, Aristoteles egyenesen átmegy a xad'óXou (egyetemes), sv asps: (részleges) és aStóptotov (limitativ ?) ítéletekre. Ezeknél az állítás egyetemessége és részlegessége a határozó, azaz a mennyiségi szempont, s az Analyt. priora elej én előforduló megfordítási eljárás teljesen mennyiségi tekinteteknek hódol. * Helyesen mondja tehát Grote Arist. I. 96 «the genus is a third Essence, in which both the First and the Second Essence are included.«
