Evangélikus gimnázium, Budapest, 1884

32 szükséges pénzösszeget ez iskolai évben megszavazván, egyúttal azt is ígérte, hogy e zsenge plánta felnevelésére évenkénti összeggel ezentúl is fog áldozni. A szükséges ifjúsági iratok ennek folytán már nagyrészt beszereztettek s a vett könyvek számát a főgymnasium érdemes felügyelője, tek. Yasskó Endre úr, 44 darab szépen bekötött ifjúsági irattal t. Kókay Lajos könyvkereskedő úr pedig 38 nagyrészt bekötött darabba) szaporították, mit ezen helyen őszinte köszönetünk kifejezése mellett nyilvánosságra hozni, kedves kötelességünk. A pon­tosan katalogizált iratok ezután oly rendbe hozattak, hogy az ifjúsági könyvtár már a jövő tanév elején a tanuló ifjúság használatára lesz bocsátható. A rendezést és lajstromozást szívességből Svoboda István tanár úr végezte. Áldás kisérje a zsenge intézmény hatását, melyet melegen ajánlunk a tisztelt szülék figyelmébe s pártfogásába. Ezzel kapcsolatban azon örvendetes hirt is említjük, hogy dr. Fröhlich Róbert tanár úr, mint könyvtárnok, főgymnasiumunknak 10,000 kötetet meghaladó könyvtárát évekig tartó munka után ka­talogizálta s ily módon lehetségessé tette, hogy e gazdag könyvtár­nak kincsei nem sokára könnyebben s átalánosabban lesznek élvezhetők. Nagy tiszteletű Győry Vilmos, magyar lelkész úrnak megrendítő elhalálozása által a tanári testület ép oly szomorúan lett meghatva, mint a főgymnasium összes tanuló ifjúsága. Ez utóbbi részvétének azzal is sietett kifejezést adni, hogy a nagyon tisztelt lelkipásztornak koporsójára díszes koszorút tett le. Az e czélból megindúlt gyűjtés, mely az ifjúság lelkesség ének díszére válik, oly összeget eredménye­zett, mely a koszorú hamar elhervadó virágain kívül maradandóbb emlék felállítására is kepesít. A fennmaradt 58 frt 12 krt azért a tanári testület a hazai első takarékpénztárba helyezte el, s kamatoz­tatása által egy «Győry Vilmos-alap» létesítését véli rövid idő múlva lehetségesnek, mely alap évi kamatjai valamely jóviseletű főgymna- siumi tanulónak buzdításúl lesznek évenkint ösztöndíjként adomá- nyozandók. Ily módon annak emléke, ki az ifjúságot oly melegen szerette, gymnasiumunkból jövőben sem fog elenyészni. Az érettségi vizsgálatokat ez idén kiváló ünnepélyességgel ruházta fel szeretett lelki főpásztorunk, nagyságos és főtisztelendő dr. Szeberényi Gusztáv úrnak, a bányakerületi evangélikusok püspö­kének jelenléte, kinek elnöklete mellett azokat junius 1.2.3. napjain tartottuk meg. Kormányképviselőül ez alkalommal dr. Medveczky Frigyes úr, a budapesti M. Tud. Egyetemen a philosophia rendkívüli

Next

/
Thumbnails
Contents