Evangélikus gimnázium, Budapest, 1883
7 a maga ügyét a lázadó parasztok ügyétől elvál aszta. De az eszmét elnyomni ez irányban sem lehetett; a mikor a tudomány megszabadította az elméket s szokottá vált katkolikus államokban is az, a mit a Protestantismus mint új adományt nyújtott volt a világnak, — akkor megtörtént a hihetetlen, Luther korában nem sejtett dolog: a paraszt is felszabadult s a franczia nagy forradalom véres erőszakkal elszakította azon rögtől, melyhez évezredeken át a hatalmasok önkénye által kötve volt a szegény ember fia. Mai naj} röghöz kötött rabság egészen érthetetlen gondolat s nincs európai állam, melyben a társadalom a régi szolgai alapokon nyugodnék. Összes emberi viszonyaink az egyéniség megbecsülésére épültek; a kinek képessége van, annak szabad a legmagasabbra törekedni s mesteremberek fiait látjuk a leghatalmasabb népek élén intézni azoknak s szomszédjaiknak sorsát. S ha van még sok hiány, ha a roszakarat még sokszor el is nyomja a tehetséget, egyet megtanult az emberiség s azt nem fogja elfelejteni soha: előttünk lebeg mint ideál, melyre törekednünk kell egész erőnkkel, egy oly társadalom, melyben mindenki szellemi érdeke szerint fogja rangját megnyerni, S e társadalom eszméjét a Protestantismus alapelvének köszönjük. Szabad egyéniség megvesztegethetlen kötelességérzettel; szabad lelkiismeret, mely hitéért csak Istennek felelős; szabad tudomány, melynek egyedüli tekintélye az ész; szabad társadalom, melyben csak az egyéniség szellemi értéke határoz : ideálok, melyeket részben megvalósítottunk, részben utódainkra hagyunk, hogy kínos és bizonyára véres verejtékkel is életbe léptessék, — ezek a protestáns szabadságnak gyümölcsei. S mind ezeknek első megvalósítója Luther volt. Bölcsesége korlátolta az eszmét fejlődése elején a kellő határok között; hite s Istenben való bizalma hangoztatta azt rendületlenül a világ előtt akkor, mikor e szavak kimondásáért halállal lakoltak; tapintata alapította az új elv menhelyét egyházainkban s a szabad tudomány első bölcsőjét iskoláinkban, melyek az egyházzal, mint éltető gyökerükkel örökké fognak összefüggni. S azért áldva legyen előttünk mindenkor ama férfiú emlékezete, kinek mindezt köszönjük; lebegjen felettünk s éljen bennünk az ő halhatatlan szelleme, hogy tetteinkkel mutassuk iránta való hálánkat, hozzá való ragaszkodásunkat. S a hova ez idő szerint a protestáns elvnek minden nemzetre szóló világossága még nem hatott, a késő nemzedékek hadd találják majd ott is ama szellemet, mely Luthertől áradt szét a világon s mely boldogokká, mert szabadokká, tett bennünket. 1
