Evangélikus gimnázium, Budapest, 1883

a felvidéki régiségeknek egy szerényen visszavonuló ugyan, de fáradhat- lan szolgalmi! kutatója Münich Sándor. Kiváló szívességének köszönhetem, hogy az aji és szádellői völgyekből hozott leleteibe betekmtést szerezhettem s még inkább köszönhetem neki azt, hogy épen e leletekhez fűzött s gazdag tapasztalatain alapuló, sok, igen érdekes hypotli e- sisek felállítása által, figyelmemet e térre is terelte s a nevezett völgyeknek mintegy praehistorikus képét előttem feltárta. Mindez részleteiben nem tartozik ide. Itt röviden csak azt említem, hogy úgy az aji, mint a szádellői völgyekben lépten-nyomon s különösen az e völgyekbe néző kisebb barlangok nyílása előtt, ráakadunk edény cserepekre, melyek sok tekintetben elütnek más vidéken talált cserepektől — úgy formájuk, mint az anyagra nézve, melyből készítve vannak. Kő- és csonteszközök csak az aji völgyben s ott is ritkán találhatók, a mi arra enged következtetni, hogy az ősidőben leginkább a völgybe múló — akkor talán még több —- barlangban itt lakott troglodyta faj egy magasabb műveltségi fokon álló nép által kiöletett, elnyomatott vágj’ kifizetett. E nép már érc, nevezetesen réz és bronzból készült eszközök felett rendelkezett. Az itt talált bronz-sarló, bronz-gyűrű és bronz-sodrony igen finom és szép alkotású. Számos dologból arra lehet következtetni, hogy e nép már gabonát is termesztett s némi házi állatokkal is bírt. E nép állítólag ágakból font s agyaggal bekent kunyhókban lakott (a mi mellett ismét számos lelet bizonyítani látszik), még pedig a szűk völgyekben; veszély idején a platóra menekült, hol összehordott sziklákból alkotott gyűrűkben tartózkodott, melyek a védelmet könnyítették.

Münich Sándor barátomnak ez utolsó állítása a milyen üj, olyan érdekes is, de mindenesetre még bizonyítékokra szorúl. Tény az, hogy e gyűrűk a platón léteznek. Lehet, hogy több is van; én magam kettőt ismerek. Egyet a szádellői és aji völgyek közti platón, melynek közepén, egy most már kövekkel behányt kút is volt, a másikat a Kis-Hollókő mellett, mely nehezen hozzáférhető fekvésénél fogva még most is bámulatunkat felébreszti. A nép ez erődítéseket török sáncoknak nevezi, de a néven kívül mit sem tud róluk; minden beható és sokfelé intézett kérdezősködésem dacára egyetlen egy, a nép traditióját képező dolgot sem tudtam meg, mely e sáncokkal némi összeköttetésben állana. S ez mindenesetre feltűnő. Tudjuk ugyanis, hogy ily feltűnő helyekhez majdnem min leuiitt mondák — regék csatolvák, miket a nép traditió alapján átörökít. Itt semmi traditio! Ebből én azt következtetem, hogy e helyek oly régi időben szerepeltek, hogy a hozzájok fűződött történeteknek még csak mesés öltözetbe bujtatott emléke sem maradt fen. De hát