Evangélikus gimnázium, Budapest, 1880
o mint pl. Herbart is, azok annak csak egyik alakját, a kívánságot (das Begehren) tartották szem előtt. Azonban még ezt is tévesen kellett felfogni, azért, mert a kérdés sokkal messzebbre utal, mint a meddig a képzet s az értelem terjed, minthogy maga a kép és értelem is csak egy különös faja a kielégítendő ösztönöknek, a mint azt Beimarus már a múlt században tudta — és azért mert a megelégedést mozzanataira nem bontották s azokat reális természetükben nem vizsgálták. Maga a tényálladék vezessen bennünket a folyamat mozzanataira s az tüntesse föl azon pontot, mely az összes szálakat magába foglalja s melynek megoldásával az egyes mozzanatok valódi jelentésükben lesznek megérthetek. A tény pedig a következei. Az embernek (test és lélek a közönséges felfogás szerint) szükségletei vannak; — s ezen szükség egészen belső állapot. — A szükség kényszeríti őt ezen állapot megszüntetésére; azaz van benne eg}' ösztönzés s ez mint ilyen újra belső állapot. A munka, melylyel a szükség megszüntetését célozzuk, a szükséglőnek körére szorítkozik, az ö egyénisége hajtja végre, ez tehát szintén belső alanyi állapot (eltekintve a socialis viszonyoktól, pl. az érték emelkedése a népesség szaporodásával, a hol azonban a kielégítő elsajátítás szintén alanyi munka). Végre bekövetkezik a kielégedés, a melyről könnyen beláthatni, hogy belső állapot, még pedig belső zaú s£oyf;v. A mennyiben az egész szövet belső szálakból szövöttnek jelentkezik, benne nincsen semmi problematikus, sem nehézség; a herbarti iskola ezt szorosabb értelmű problémának nem is tekintette. Azonban hozzá járul ehhez még egy mozzanat, a melyet eddig nem említettünk s mely a kérdést igazi problémává változtatja át. A jelzett mozzanatok ugyan mind belsők és alanyiak; de a kielégítés eszközei, melyeknek megszerzésére a kívánság igyekszik,— azok objectiv és önálló tárgyak; értékesítésük abban áll, hogy az alany birtokává átidomuljanak pl. a telket valami módon meg- szerzem. S ha ez is meg lenne fejtve, a kérdés még élesebben állítható fel. Vegye föl az alany egyes szerveibe a pótlékot, az ö belső magsába azok soha nem hatolhatnak, az én semmit sem fogadhat magába, a mi külső. Nincs étel, nincs birtok, mely az ént mint étel, mint birtok gazdagíthatná, emelhetné; teljes megférhetlenség létezik az én s egy fekvő birtok között, a melyből kielégedését meríti. A külső a kielégedésnek csak eszköze; belőle azonban a kielégedés nem fakadhat. A kérdés éle tehát abban rejlik, hogy az ,,én“ külső által kielégítendő s a külső a belsőbe még sem helyezhető át. Szívesen megengedem,
