Evangélikus gimnázium, Budapest, 1879
10 lített rendben sorakozva ragyognak az ernyőn, s így kerek folt helyett színes szalagot nyerünk. Hogy okoskodásunk helyes volt, arról tanúságot tesz a szivárvány színeiben tündöklő fényes szalag, melyet nyerünk, ha kis nyíláson áttörő napsugarakat ejtünk a prismára. Ezen fénj'es szalag, mely nem más mint a kerek nyilás megnyúlt képe, «napszínképnek» -— spektrumnak — neveztetik. Első, ki a spektrummal tudományosan foglalkozott, volt Grimaldi, s később Newton, ki azt az ő fényelmélete alapján meg is magyarázta. Ha a kerek nyilás átmérője tetemes, akkor a hosszúra nyújtott foltnak csak a felső és alsó széle lesz színes, a középső része fehér, mert ott a nyílásnak különböző színii képei egymást elfödvén, összekeverednek, mi által ismét fehér lény származik. Ha tehát tiszta spektrumot akarunk nyerni, akkor igen kis kerek nyilást kell használnunk, vagy a mi ennél sokkal jobb lesz, egy igen keskeny, hosszú hasadékot, a milyet e század elején Wallaston kezdett használni. Ez által azt nyerjük, hogy a különböző színii keskeny képek egymást el nem födve egymás mellé sorakoznak, mi által a szivárvány színeiben tündöklő tiszta spektrumot nyerünk, melynek szélessége egyenlő a hasad ék hosszával, és melynek hosszúsága függ az üveg-hasáb dispersiójá- tól, vagyis színszoró képességétől. Belátható, hogy igen hosszú színképet kell kapnunk, ha a liasadékból jövő fény-nyalábot egymás mellé állított több prismán kényszerítjük átmenni. A szives olvasó megengedi, hogy ismét egy kérdést intézhessek hozzá. Ugyanis, jól meggondolva azt, hogy a spektrum a hasadéknak különböző színű, temérdek sok egymás mellett keletkező képeiből áll: milyen spektrumot kell nyernünk ha a kevert napsugarakból — mielőtt azok a hasadékra esnének, valami módon a sárga sugarakat eltávolíthatnók ? Nemde olyant, melyben a hasadék sárga képe hiányzik ? a sárga sugarak helyén sötét csíkot kell látnunk, mert hiszen sárga színii sugarak nem esvén a hasábra, nem is keletkezhetik a hasadék sárga színű képe. Ilyet észlelt legelőször Wollaston (1802), ki azt látta, hogy a Nap spektrumában nem egy, de igen sok sötét vonal van, csak hogy ezen csodálatos felfedezésnek nem tulajdonított nagy fontosságot, nem sejtette, hogy ezek a sötét vonalak az említettem rejtett írásnak betiii, melyeket egyszer ismerve, megtudhatjuk azt, mily anyagokból áll Napunk. Utána jóval későbben fedezte fel újra ezen sötét vonalakat a híres német optikus Frauenhofer, ki azokat gondosan tanulmányozva lehetővé tette az egymást gyorsan követő bámulatos és messzevágó felfedezéseket. Ezen sötét vonalakat az ő tiszteletére Frauenhofer-féle vonalaknak nevezték. Mielőtt ezen felfedezésekről szólnánk, ismerkedjünk meg azon fontos physikai készülékkel, mely azokat lehetővé tette. A spektrum egyik előállí
