Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1874
6 átalános aesthetika ismertetése elegendő, épen oly tévedésben vannak, mint azon művészek — s ezek nem kis számmal vannak — kik soli’sem tanulmányoztak sem poesist, sem aesthetikát, s mégis képesek a festészet terén oly műveket létesíteni, melyek nem megvetendő poétikai fantáziáról és aesthetikai érzékről tesznek tényleg bizonyságot, s a mely műveknek szerzői azután hiábavalónak állítják mind a poesis, mind pedig az aestlietika tanítását. S váljon mit bizonyít az előbb szembeállított, — s a tapasztalás által létezőnek bizonyult — ellen- vélemény ? Azt-e, bogy a poétikai művek ismertetése helyett tanítsuk a rajzolást, mint amely tárgy poétikai és aesthetikai képzés nélkül is képesít műremek termelésére; vagy azt-e, hogy miután nem rendkívüli eset, hogy semmi poétikai vagy aesthetikai képzettséggel nem bíró egyének költői művet alkotnak, mely minden tekintetben megüti a kellő mértéket: tehát fölösleges a poesis és aesthika tanítása? S váljon mi oka annak, hogy a költészet és művészet egyoldalú emberei ily homlokegyenest ütköző nézeteltéréssel bírnak ezen tárgyat illetőleg ? A két ellentétes nézet bizonyára onnan származik, mert az emberi természet olyan, miszerint mind poéták mind művészek születnek, s önerejükből fel tudnak emelkedni a közönséges fölé annyira, hogy teremtő erejüket mintegy önmaguknak köszönve, senkitől tanulni azért, hogy nagyokká legyenek, nem volt szükségük csak annyit, hogy a bennük született eszméknek mimódoni megtestesítését megismerjék. Mind a költészet, mind pedig a művészet remekei az emberiség általános kincsei, mert mindenkire lelkesítő s buzdító benyomást gyakorolnak, és mint ilyenek az emberi élet virágai. De ki azt akarná állítani, hogy valamely classikus költemény minden szépségeit mindenki fel tudja fogni, ha semmi ismerettel nem bír is mit szorgalma után nyert, hanem pusztán, a természet adta fogékonyság alapján: az bizonyára vagy kis becsű műből indulna ki állításának bizonyításánál, vagy felületes eszéről tenne tanúbizonyságot. Nem szabad valamely mű benyomásából keletkezett hatás nyilvánulását a teljes műérzékkel összetéveszteni, mert a teljes műérzékhez alapos műértelem is szükségeltetik. S ez az, amiben humanistikusaink — kik képzőművészeti ismeretekkel nem bírnak — olyannyira szeretnek tévedni; mely tévedésben csak méginkáhb bele viszi őket azon körülmény, hogy műértelmük — más irányban ki lévén fejlődve, ez irányban is alaposabb ismeretük van, s a benyomás — mit rájuk a művészi termék gyakorol — természetesen több oldalú, holott magához a művészi termék becséhez mint ilyenhez szólani vagy éppen nem mernek, vagy hamis állításokba esnek; ami nagyon természetes következménye azon sajnos körülménynek, hogy még csak azon alapelveket sem ismerik, melyek minden kép előállításánál érvényre jutnak, s melyeket magából a képből soha fel nem is ismerhetnek. Az ilyenek kritikája pedig sem a művészetnek, sem pedig a művésznek hasznára nem lehet soha. Az elmondottakból nyilván látható tehát, hogy a rajztanítás behozatala és célirányos tanítása gymna- siumainkban, általános művelődésünk szempontjából, — az emberi szellem kulturális viszonyai ismeretének szempontjából szükséges. Nem kevésbbé fontos ránk nézve azon kérdés megvitatása, hogy hazai viszonyaink szempontjából ' fontos tantárgya lesz-e a rajztanítás gymnasiumunknak. Hazai tanügyünk nehány évtized óta a folytonos rendszer-változtatásoknak van kitéve. A reáltanodák lassan-lassan szivárogtak át hozzánk Németországból, s rövid időn nagy hódításokat tettek, elannyira, hogy a velük mindenben egyenjogúsított, de sőt e tekintetben föléjük helyezett gymnasiumoknak csakhamar hatalmas versenytársává nőtték ki magukat elannyira, hogy számukkal egyenes arányban nevekedett a reáliskolai tanulók száma. Némelyek ezt egyedül azon körülmények róvták fel, hogy a reáliskolák tanfolyama 2 évvel rövi- debb mint gymnasiumainké; de ennek ellenében meghagyatott a gymnasiumnak azon előjoga a reáliskolák felett, hogy a gymnasiumot végzett tanulók tanulmányaikat mind a műegyetemen, mind pedig a tudományi egyetemen, — tetszésük szerint —- folytathatták, addig a reáliskolát végzett tanulók csakis a műegyetemre léphettek. A két évvel rövidebb reáliskolai tanfolyammal szemben ott állott a gymnasiumok évszázados tradi- tiója is, és mégis mindezek dacára statistikai adatok bizonyítják, hogy a közönség mennyire felkarolta a reáliskolákat, s hogy a közönség nem elhamarkodva Ítélt, arra nézve elégséges annyit tudnunk, hogy pl. o. itt Budapesten a tömeges tódulás a reáliskolába, csakis az utolsó hat év alatt — tehát fennállásának tizenötödik évében — kezdődött; továbbá, hogy azóta ■— még a folyó tanévet sem véve ki, amidőn már ki lett mondva,
