Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1874

A rajztanitás behozataláról gymnasiiimainkba.

A középiskolának első és minden más tekintet fölött álló célja: a társadalomnak erkölcsileg tökéletes ifjút nevelni. Nagyon különbözők bár a felfogások, melyekkel az erkölcsileg tökéletes embert definiálni szokták, nekünk mindezen felfogásokkal foglalkoznunk fölösleges, mert mi a középiskola nevelte ifjút akarjuk, hogy mint az erkölcsileg tökéletes ember példányképe álljon előttünk — fogalomképpen — s így nekünk elegendő anyagot nyújt maga a középiskola mai — vagy régibb — szervezete is arra, hogy ezen a magasabb emberi és honfiúi hivatásra nevelt ifjú kiképeztetését tekintsük eszköz gyanánt a magasztos cél elérésének szempontjából. — A valláserkölcsi alap magában véve, — századok bizonyítják — nem elegendő arra, hogy az erkölcsileg tökéletes embert képezze mert noha a valláserkölcsi oktatás a szivet és lelket egyenlően neveli, minden jó és szép befogadására fogékonynyá 'teszi s igy mindenkor első rangú tantárgya marad az középiskoláinknak; — de hogy a jót a rosztól, a nemes tényt a köznapiastól, az üdvöst a kái'hozatostól meg tudjuk különböztetni: abhoz Ítélő képesség, s ennek elnyeréséhez átalános műveltség szükséges. — Nem szabad az átalános műveltség fogalmát az átalános szakképzettség — a mi nem existál — fogalmával összetévesztenünk. A középiskola nevelte ifjaktól megkövetelhetjük azt, hogy mint ember és mint hazafi egyaránt megállja a társadalomban helyét, hogy hazafiúi és emberi kötelességeivel mint művelt lelkű és érzékeny szivű polgár álljon szemben, s tőle első sorban megkövetelhető az, hogy — mihelyt önálló gondolkodásra jutott — emberi és hazafiú kötelességeit ne csak felfogja és átérezze, de — tehetségei és helyzetéhez mérten, — ha kell a hazája javát célzó eszközök buzgó ápolójává, apostolává legyen.

Mindazon tantárgyak, melyek a középiskolákban előadatnak, első sorban azt célozzák tehát, hogy a tanuló átalános Ítélő képességét fokozzák, s ha az egyes tantárgyak ezen főcél mellett ismeret-anyagot is szolgáltatnak a tanulónak — az noha nem megvetendő kincsévé válik mégis csak — mintegy a dolog természetéből folyó elmaradhatlan következmény jön tekintetbe.

Ezen — az egész középiskola szervezetére érvényes — felfogásból indultak ki ujabbkori paedagó- gusaink, amidőn a rajztanitás szükséges voltát hangsúlyozták, és kimondották, hogy a rajztanitás behozatala gymnasiumainkba elodázhatlan kötelessége az e tekintetben intézkedő közegeknek. Ezen magasztos elv alapján mondotta ki az országos középtanodai tanáregylet a f. é. március hó 10-én kelt s nagyméltóságu Trefort Ágoston vallás- és közoktatási miniszter úrhoz benyújtott emlékiratában aggodalmát a felett^ hogy noha a kormány tantervébe szinte felvette a gymnásium keretébe a rajztanítást a négy alsó osztályba kötelező tantárgynak, de annak sem elegendő — a célnak megfelelő óraszámot, sem elég tért — miután csak a négy alsó osztályba vitetett be — nem engedett. Az említett emlékirat ugyanis ezeket mondja: »A szabadkézi rajznak a gymnasiumban kiszabott óraszámára nézve azonban nem hallgathatjuk el, hogy e tantárgynak rendkívüli képző erejét tekintve keveseljük a heti 2 órát, s e helyett 3-at ajánlunk mind a négy alsó osztályban; sőt a rajzbeli oktatást kitérj esztendőnek tartjuk a felső osztályokra is, heti 2—2 órában, mint rendkívüli kötelezett tantárgyat. E kötelezettség első sorban az illető intézetet terhelné, mely tartoznék a rajztanitásről gondoskodni, továbbá azon tanulókat, kik a tanfolyam végzésére beiratkoznak.«

Látható tehát az idéztük tételből, miszerint hazánk tanügye épen az átmenet stádiumában van arra nézve, hogy gymásiumainkban a rajztanitást mennyiben kellene figyelemre méltatni; de hogy az valóban szükséges tantárgya a gymnásiumnak, az nyilván kitűnik magából a kormány újabb gymnásiumi tantervéből, melybe az immár felvétetett; s annálinkább az országos középtanodai tanáregylet tantervjavaslatából, mely nem csakhogy a rajztanitás szükséges voltát bizonyítja, hanem annak megfelelőbb méltatását is egész határozottsággal sürgeti.

1*