Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1874
15 Az általános műveltség kellékén kiviil minden középtanodai tantárgy még általánosan, az életben érzett szükséget is pótol. Minden középtanodai tantárgy bir azon erővel, bogy az ifjú tehetségeit egy bizonyos irányban fejleszti. Nem tartjuk fölöslegesnek kimutatni azt, hogy a rajzolás által a tanuló értelmi tehetsége kiválóan mely irányban képeztetik, s hogy kijutván a tanuló az életbe, mennyire tudja annak hasznát venni, hogy rajzolni tud. A rajzolás által — miként már fennebb volt alkalmunk nyilvánítani— a tanuló elméje leginkább ezen három főirányban fejlődik: 1. megfigyelő tehetsége, 2. képzelő tehetsége és a képzettnek kivitele, 3. aesthetikai érzéke. Hogy a rajzolás által a megfigyelő tehetség a legmagosabb mértékben fejlődik, azt hosszasan bizonyítgatnunk aligha szükséges, mert hiszen nem-e megköveteljük azt, hogy a lerajzolt tárgy minden részletei meg legyenek, s minden részlet lehetőleg hű legyen ? Hiszen megfigyelő tehetség nélkül semmit tökéletesen látni sem lehet, annál kevésbbé valamely tárgy minden részletének hű képét adni vissza. A rajzolni tudó a megfigyelési képesség tekintetében messze túlszárnyal másokat, elannyira, hogy neki minden tárgy sokkal tisztábban vésődik emlékező tehetségébe. Honnan van az, hogy vannak, művészek, kik emlékezet után képesek egyes szemé lyek vagy tárgyak hű képét lemásolni, amidőn másoknak emlékezőtehetsége gondolatban is csak halvány vonásokat tartott meg ? — A megfigyelő tehetséggel együtt a hű emlékező tehetség és erős képzerő is kifejlődik. Ezek különben is rokon érzékek lévén az emberben. Már pedig mind a megfigyelő, mind az emlékező és képzelőtehetség oly fontos és nagybecsű kincsei az embernek, melyeknek mindenkor veheti hasznát. Nem akarjuk itt korántsem azt vindikálni a rajztanitásnak, mintha kizárólag az által tudnánk ezen tehetségeket fejleszteni; de hogy a rajzolás e tekintetben az első helyet foglalja el, az ismét kétségbe nem vonható. Ami azt illeti, hogy a rajzolásnak az életben hol veheti majd hasznát a tanuló, erre nézve elegendő Jesz csak nehány példát hoznunk fel: A természetbúvár, az orvos, a tanár általában majd mindenki, aki a tudományokkal foglalkozni hivatva van: igen gyakran szorul arra, hogy a művészet ezen ágát vegye segitségül. Nem-e kitűnő szolgálatot tesz a rajz tudománya már magának a tanulónak is tanulása közben, amidőn a természet- vagy mennyiségtani tudományokat magyarázó képek térbeliségéről tökéletes fogalmat képes magának alkotni? És ba már a tanuló tud magának hasznot meriteni abból, hogy rajzolni tanúit, mennyivel inkább rászorul majd erre akkor, amidőn önálló szellemi munkásságot fejt ki a természet- vagy mennyiségtani tudományok terén? — De a rajzolás a szükségen kívül bir még mulattató értékkel is, mert mindenkor kellemes foglalkozást nyújt az bárkinek, ha valamely kedvenc eszméjét, személyiséget, vagy tájat magának képben is megörökíthet; azt lehet mondani, hogy egy gyei több módja van általa a művelt embernek arra, hogy szellemének alkotó erejét próbára tegye vagy gyakorolja. Szoltsáiiyi Ferenc.
