Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1873
10 a Benekenél említett ellenmondás a tudatos nemtudatosságra nézve; a másikban kívántatik a tudatosság számára egy különös lelki tett, egy reális tudatküszöb, a mit Fechner épen sehol sem akar megengedni. Pedig van theoriájában egy pont, a hol még a számok is azt kívánják. Psychophys. II. 51. értelmében (1. a czikk végét) bizonyos fokon túl a képzet ereje rendkívüli nagy inger számokat igényel. Yan azonban egy pont, a melyen az inger többé nem tudatos képzeletet, hanem ájulást, és úgy nemtudatosságot hoz létre. Ha a tudatosság csak a psychopli. mozgás erejétől függne, akkor ezen tény azt tartalmazná, hogy a képzet az által lesz nemtudatossá, a mi által a theoria értelmében tudatossá kellene válnia. Különben: ha a képlet ;-=log ß. valóban vonatkozik már a tudatos érzékietekre, akkor a psy- ehophysika már ezen első résiében is belsőnek nézendő. A belső psychophysikában nem vétetik fel egyéb mint az inger által mozgásba hozott psychopysikai ágens viszonya a tudatos képzelethez. Ezen viszony azonban mint fenebb említettük, nem egyéb, mint a nemtudatos képzetnek azonosítása a psychophys. mozgással. Addig mig világosan ki nem mondjuk, hol és mikép változik a psychophys. mozgás képzetté és van-e ennek valóban helye és módja, addig a tan ezen lélektani hiányokban mindenkor fog szenvedni. A részletes felelet ama két kérdésre pedig Fcchnernek nem is volt szándéka, ő azt hiszi, hogy a psychoph. mozgás számára külön ágens nem is szükséges, hanem az egyetemes éter maga, a testi szervezet által képviselt feltételek alatt képes tudatos tüneményeket mutatni. Eltekinve attól, hogy ez által feleslegessé válik a belső psychophysikában a ß—nak substitutiója más érték által, úgy látszik, felesleges ez ágens áttétele perceptiókra is; mert szerinte a tudat csak a térhullámban (Totalwelle) keresendő s e teljhullám csak psychophysikai mozgásban létesül és létezik. Ha pedig ezen psychophysikai ágens maga »bizonyos organikus feltétek alatt« mutat »tudattüneményeket« — akkor a következés alkalmasint nem az, hogy a tudatosság a psychophysikai mozgásban s erejében legyen, hanem az : hogy a tudatosság létrejöttéhez kívántatik létesítő tényezőül az organikus hatás. De ezeD »organikus feltétek« nem tartalmaznak mást, mint annak »természettudományi« elfedését, a mit mi a lélekpont reac- tiója alatt érteni akartunk. Ezen vizsgálódásból annálfogva eredményül azt nyerjük : a lélektani és psychophysikai elmélet nem képes a tudatosság jellegét kimagyarázni, ha 1) a lélek közreműködését és 2) a tudatküszöb reális léteiét nem fogadják el. E kettőről a tudatkérdés megfejtése előtt teljesen meggyőződve kell lennünk, mert csak akkor van értelme a további kutatásoknak. II. Ezen eredmény épen annyira ellenkezik a spiritualistikus lélektannal, mint ama korszerű felüle- - tességel, mely azt hiszi, hogy gondolkodás lehetséges gondolkodó alany nélkül, s mely rögtön elhiszi, hogy lelke nincsen, ha valaki egy nagy nevet hoz fel tekintély gyanánt előtte. Sokkal józanabb a közönséges ember, kitől a naponkint átélt tényt eldisputálni hiába való fáradság. Azonban a modern reflexió előtt a közvetlenül átélt tény kevesebb bizonylat, mint a mindenkor ingadozásnak s csalódásnak alávetett Syllogismus. Láttuk Herbartnál, mily akadékoskodással igyekezett az öntudat közvetlen tényében (én=én) fictitiv ellenmondásokat találni — s ezekre kell felelni. Más oldalról a physiologia és kivált a pathologiai tapasztalatok annyira ellene látszanak szólani az általunk nyert két eredménynek, hogy azoknak főpontjaikban átnézése valóban kívánatos. Éhez legelőször is azzal kell tisztában lennünk : lélektani szempontból melyik tettet kell a lélek alaptettének tekinteni? Csak azután lehet megtekinteni azon feltételeket, melyek alatt ez actio tudatossá válik. A múlt századbeli lélektan, melynek művészeti ösztön adta rendszeres szépségét elvitatni nem akarom, az akarat, képzés és érzés egyenjogú s egyformán lényeges három tehetségét tanította; az empíria rendezett legalább, a hol magyarázni nem tudott, a speculatio magyarázni nem tudott s mégis összevissza zagyválta a hármat. A reactio Herbartban a képzést tévé a lélek főactiójává 34) s azzal képtelenné lett az érzetek felfogására; — Schopenhauer az akaratban találta az alaperőt s az intellectus és érzés számára sehol sem adott kellő magyarázatot35). Hartmann pedig akarat-képzet egységében találja a világ és az in■i‘) Psychol, als Wiss. §. 103. A) Schopenhauer. Welt als Wille u. Vorst. II. 225 sq.
