Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1873
28 a természetrajzi és vegytani gyűjtemények a természettaniaktól elválasztassanak, külön teremben helyeztessenek el s külön őr felügyelete alatt álljanak. Ezen fontos intézkedés által azon tágas terem, mely eddig az összes tanszerek elhelyezésére szolgált, most csak természettani szertár és előadó terem, mely ugyancsak a lefolyt tanévben a még jelenleg szükséges szekrényekkel és gázvilágitással is elláttatott. Eszközök a következők vásároltattak: sürítő szivattyú Heronlabclával, üveggömb a levegő súlyának megmérésére, magdeburgi félgömbök, Bourdon-féle abroncs, fémlégsűlymérő, higanysajtó, Segner-féle- vizi kerék, villanyos pisztoly s különféle műszerszám összesen 130 írt. értékben. 0) A természetrajzi gyűjtemény tár ügye szintén az által nyert különösen lendületet, hogy a természettani gyűjteménytár- és dolgozdától régóta óhajtott elkülönítése ezen isk. évben végre is hajtatott sa közös múzeumból egy külön helyiségbe helyeztetett át. A nagylelkű adományok között első helyet foglal el tek. Busbach Péter ügyvéd ur tengeri állatgyűjteménye, mely 100-nál több kagylót, 20 db. tüskebőrüt (Echinodermatá), nehány héjanezot és ürbelüt (Coelenterata) foglal magában. A gyűjtemény együttesen egv külön üveges szekrényben helyeztetett el s méltó diszét képezi gyűjteménytárunknak. Néh. Kubinyi Ferencz ur, a földtani társulat közelébb elhunyt elnöke is kegyeskedett az intéze részére 21 db. érdekes ásványt, köztük igen szép kövületeket, ezekenkivül egy strueztojást, 2 db. tengeri rákot s egy kitömött óriás ludat ajándékozni. Vásárlás utján ez évben a vegytani gyűjteménytár gyarapittatott több, az előadásoknál nélkü- lözhetlen készülék, számos üvegedény, különféle szerszámok és vegyi készítmények beszerzése által. A vegytani készletek egy része az illető tanteremben álló egy szekrényben, másik része pedig a természetrajzi helyiségben helyeztetett el. Történeti és földrajzi segédeszközök következők szereztettek meg : Európa a keresztes hadak idejében, Európa a 6-dik században. Európa a 14-dik században. 1» E g y 1 e t e k. I. önképzö kör. A főgymnasiumi ifjúságnak már több éven át fennálló önképző köre a jelen évben ideiglenes alapszabályainak célszerű módosítása és megerősítése által szilárdabb alapra helyeztetett. Az alapszabályok módosítása különösen a felügyelő tanár irányadó és ellenőriző hatáskörének szigorúbb körülírására és kitágítására vonatkozik. A kör a jelen évben 53 tagot számlált és 18 összejövetelt tartott. Könyvtára, mely ez évben egy 150 ítos, célszerű szekrényben helyeztetett el, következő művekkel gyarapodott: Cseng er y Antal tanulmányai, Horváth Mihály »Magyarok történeté«-nek 7 és 8-dik kötete, »Csók« Dóczy Lajostól, Mommsen »Kómái története« (akad. kiadás), Mill Stuart Logikája (akad. kiadás), Szigligeti Ede dramaturgiája. A folyóiratok közül a kör a lefolyt évben a Budapesti szemlét, Athenaeumot és Nyelvőrt járatta. A kör által a múlt év végén verses és prózai munkára kitűzött jutalmak mindegyikét B ó k a y Árpád nyerte el. II. Segély-egylet. A segély-egylet alapszabályai a jelen év elején szintén módosítást szenvedtek; a tanári kar befolyása az egylet ügyeire nagyobbíttatott s a felügyelő tanár ellenőriző hatásköre kitágittatott.