Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1873
Jelentés. / Ámbár tanintézetünk már a múlt iskolai évben egészittetett volt ki a 8-dik osztály felállítása által teljes főgymnaziummá; az egyes tanszakoknak kellő számú rendes tanárokkal való betöltése mindamellett csak a jelen iskolai évben vált befejezett ténynyé.'Ugyanis a boldogult Szénássy Sándor igazgató-tanár halála, Dr Heinrich Gusztávnak az egyetemi tanárképezde tanárává történt kiueveztetése, — s Dénes Ferencz, Jónás János és Schleining Vilmos helyettes tanárok eltávozása által megürült tanszékekre Berecz Antal, az állatkert igazgatója, Böhm Károly a pozsonyi lyceum tanára,Fröhlih Róbert a pesti ref. főgymn. tanára és Lehr Albert a bonyhádi algymn. tanára választattak meg rendes tanárokul, helyettes tanárul pedig Svoboda István ur hivatott meg. Az így kiegészített tanári kar a jelen isk. évet nem mint rendesen sept. elsején, hanem a fővárosban akkor még uralkodó kolera-járvány miatt csak sept. 15-dikén kezdette meg; az előadások rendes folyama’ azonban Dorner József rendes tanár súlyos megbetegedése következtében csak hamar megzavartatott. A tanári kar az így támadt hézagot eleinte sajá t erejéből törekedett betölteni, később azonban, midőn Dorner József tanártársunk betegsége mind inkább súlyosbodott, s őt végre a halál körünkből ki is ragadta, a megürült tanszéknek helyettesítés általi betöltéséről kellett gondoskodni s az egyházi elöljáróság ezen helyettesítéssel Dr.Szmik Gyula urat bízta meg. Boldogult tanár-társunkat, ki intézetünknek 14 éven át buzgó tanára volt, s ki szeretőiét iskolánk iránt az által is tanúsította, hogy nagy fáradsággal gyűjtött becses növény-gyűjteményét és könyvtárából több jeles természettudományi müvet hagyományozott neki, nagy részvét mellett kisértük az örök nyugalomra, mely alkalommal a sírnál tanártársai közül Bátizfalvy István mondott beszédet, kiemelvén a boldogultunk érdemeit iskolánk s a tudomány iránt. Az év elején előfordult ezen fennakadáson kivid az év folyamában más nem zavarta meg a tanítás rendes menetét; rövidebb ideig tartó megbetegedések alkalmával a tanári kar mindig gondoskodott arról, hogy a beteg tanár tanórái lehetőleg pótoltassanak. A tanulóifjúság közt ez évben is többen részesültek ösztöndíjban, így D ir nor Jusztáv VIIT. oszt. beli tanuló a Ro th-Tel e ky-féle 40 ftos ösztöndíjat nyerte el, Safáry István V. oszt. beli tanuló az ezen évben először kiosztott Németh tábornok-féle 25 ftos ösztöndíjat Kuttlik András II-dik és Schaden Frigyes T. oszt. beli tanulónak pedig a Glosius-féle 21—21 ftos ösztöndíj Ítéltetett oda. A Döbröntey-féle aranyat Csengery Lóránt VIIT. oszt. beli tanuló nyerte el. A lefolyt iskolai évben A) A könyvi á r következő müvekkel gyarapodott: I. VEVÉS ÚTJÁN megszereztettek: 1) Dr. Moritz Willkomm »Atlas der Botanik.« 30 Tafeln in Holzschnitt und 1 Tafel in Lithographie und Farbendruck nebst erläuterndem Texte. Separatausgabe aus der 2. Attfl. des Bilder- Atlas. Leipzig, 1873. 2) Georg Curtius »Studien zur griechischen und lateinischen Grammatik.« Bd. Ö. Heft 1. Leipzig, 1873. 3) Wilhelm St u dem und« Studien aus dem Gebiete des archaischen Lateins.« Bd. 1. Heft 1. Berlin, 1873. 4) Paul Urlinger »20,000 Höhenbestimmungen der bekannteren Berge und Orte in der ganzen österr. - ungarischen Monarchie.« Krems 1873. 5) Georg Curtius »Grundzüge der griechischen Etymologie«. 4. Autl. Leipzig, 1873. 6) Eduard Reich »Der Mensch und die Seele.« Studien zur physiologischen und philosophischen Anthropologie und zur Physik des täglichen Lebens. Berlin, 1873. 7) J. L 4