Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1873
16 •csak egy pontba szorítják, mi által a reflex-mozdulatok megszűnnek szellemi hatás alatt álló tüneményeknek lepni, mig mi nálunk a lélek a testen végig terjed el, s annak tudata van csak főalakjában az agy bizonyos részéhez kötve. A különbség talán csekélynek fog látszani; és mégis lényeges. Mig ugyanis a pontnyi lélek védői a pontnyi lélekbe kénytelenek a qualitative különböző érzékieteket elhelyezni s igy az egyszerű qualitásba különböző qualitások elöhozásának képességét helyezni, a mi logikai monstrum, addig nézetünk szerint az érzékieteknek qualitative különböző 5 faja nem a lélek által van előhozva, hauem a lélek kiterjedt állományában, mint az idegek specifica energiái meg van. A tudat pontjában pedig nem történik egyéb, mint hogy szegződnek és a ^-részlettel összeforrnak. Ez adja a különböző lelki tüneményeknek a tisztán széttartható reális alapköveket, mig ellenben a pontnyi lélek álláspontjáról egyrészt semmi tüneményt qualitative (de még quantitative sem p. o. az indulatokat) megérteni nem lehet, másrészt a physiologia eredményeit felhasználni s valami tartalmasabb, idealisabb világfelfogásba organikus alkatrészek gyanánt beleolvasztani épen lehetetlen. Kérdés már most : miféle hasznát veheti a lélektan ezen fejtegetéseknek, tüzetesen a tudat theoriájá- ban ? Én azt hiszem, igen nagy hasznát s azt hiszem, hogy csak ezen kapocs kiderítése után hozható be a psychopliysikai elmélet a lélektan rendszerébe. Ha ugyanis csak némileg is tágabb látkörrel rendelkezünk a világ tüneményeinek vizsgálásában, akkor lehetetlenbe nem látnunk, hogy a mindénségben csak egyetlenegy roppant létezővel van dolgunk, a mely örök időktől fogva s mind örökre ideális tagoltságot mutat, a melyben annálfogva lehetnek a tagok sajátságaitól függő törvényes módosulások, de a melyen keresztül mégis mint az óriási idények uralkodó törvénye, egy hajthatlan, fatális törvény uralkodik. E törvény az élő erő és feszerő, a kioldott és kötött lét, az n’íoyua és Övvainn fel-leszállásának oktörvénye. E törvény módosítva a létező individuális sajátsága szerint a lelki tüneményekben is uralkodik. Ennek értelmében az úgynevezett organikus anyag (?) hatása folytán kioldódik a benne élő idegenergeia, mely nem egyéb, mint az egykoron a lélek, a szellem belsejében nyugodott övratuo mint térbeli kifejlett irányán-ja. A hatás eredménye az érzékiét maga. Ez érzéklet belép az ideg centrális helyébe, a melyben a ducsejt erejét kioldja, minek következménye a rudis idegfolyamnak egyesülése a ducerővel («). Azon felvétre, hogy csak is a duccentrumokban keletkeznének az érzékietek (Jessen p. 180), nincs semmi ok, ha csak duccentrumokra nem akarjuk szorítani a specif.-energeia helyét, a mi ellen a physiologia alkalmasint tiltakozni fog. A duccentrumok bizonyosan hatással vannak az érzékietek keletkezésére, talán a szegzés folytán elősegítik azok correctebb,mondhatnám plastikusabb, alakosodását, —de a dolog magában még biztossággal nincs elemezve. Annyi bizonyos, hogy a kinél a végszervek elromlottak p. o. daltonismusban a veres szinperceptiónak szála, annál a duceentrum e hiányt pótolni nem képes. Az ily módon alakosodott érzéklet az absolut tudatducba tovább vezettetik; s ez absolut dúcban hasonlóképen felkölti az alvó öintuiz-1. Ezen absolut ducbeli reactiót neveztem z-nak, miután az alsóbbrendű centrumokról emberi tudás soha többet nem képes kitudni, mint a mit szemléletileg (th. fixirozás) vagy analógia utján tapasztal róluk. Az absolut tu- dat dúcnak ezen *-val jelzett munkája a tudat dúcból a képzettel együtt eltűnik és ez eltűnés a felejtés tüneménye. A felejtés azonban csak e tudatducra áll, az érzéklet yx alakjában elmerül a nemtudatosban, talán érzékleti duccentrumában, vagy egy más dúcban s idő és alkalom szerint újból felmerülhet. A tudatduc élő erővé változtatja a benne rejlő feszerőt, onnan minden érzéklet tudatolása rá nézve vesztesség, igy fájdalom. Legszembetűnőbb példáját találjuk ennek az alsóbb állatoknál. Ha a polypus kikerül valamely akadályt, akkor az akadály képzete hatott ő reá s megakasztá az irány folytatását, a melyben elindult volt. A mozgás ösztöne tehát határozott megkötést szenvedett s miután minden megkötése ösztöneinknek fájdalmas, mert partialis romlás, onnan az ő tudatolása is, mint a férges gyümölcs, magában zárja a fájdalom rágó férgét. Igaz, e fájdalmat oly csekély dosisokban kapjuk s élvezzük, hogy észre sem veszszük hosszú időig, kivált miután az álom periodikus reintegratiot hoz létre (látszólag) az embernél. De a mikor a hernyó-rágás általános, nem kell-e annak tudatossá lennie utóvégre ? a cukrozott mérget szívesen lenyeljük, ha nem tudjuk, hogy méreg. Schopenhauer-Hart- mann theoriája sokkal mélyebb lélektani alapon nyugszik, mint ők magok gondolják; mert nulla redemptio ex infernis. Az ember mindennap »vedlik«, a nélkül, hogy a tudatolásra elpazarolt erőt valahonnan képes lenne kipótolni teljesen. Tekintve a tudatolásnak ezen menetét, a psyhophysikában használt értékek számára a lélektan bir
