Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1872
10 ügyelt a rendre és törvényekre s a tévedőket minden eszközök; szigor és szelídség; tanítás és intés által iparkodott a jobb útra téríteni. Szerette az iíjuságot, atyja; barátja volt, azért tanítványai általános szeretetében részesült, minek kegyeletes szép tanúsága az; hogy tanítványai egy díszes emlékkövet állítottak kora sírjához. Ezen tanári érdemeiért egyházközségünk másodízben is az intézet igazgatóságával bízta meg öt, az országos tanár-egylet bizottsági tagjává; a magyarhoni ág. hi tv. egyházegyetem pedig könyvtárnokává és a tanárvizsgáló bizottság tagjává választotta meg. Hanem mint szaktudós is kitűnő helyet foglalt el Szénássy Sándor. E téren tanulmányai és irodalmi működése a classicai philologiára irányzódott. Érdemeit; melyeket mint szaktudós és iró szerzett, teljességében méltányolni más körnek lesz feladata. Én röviden és általánosságban e helyt csak azt emelem ki, miszerint Szénássy Sándornak, mint classicus philológusnak tudományos működése onnan vette kiindulását és irányát, hogy felismerte, mily sokat lendít az újabb indogermán összehasonlító nyelvtudomány egyes, ennek körébe eső nyelvek helyesebb, alaposabb felfogására s igy közvetve célszerű tanítására is. Csakhamar tudományos kötelességévé vált a feladat, hogy az indogermán nyelvtudomány nagy műveit, mint a Bopp és Schleicher-féle összehasonlító grammatikákat, de különösen a görög- és latinnal összehasonlítólag foglalkozókat, mint Curtius, Meyer, Corssen s mások munkáit hűségesen tanulmányozza és saját, a latin nyelvtant illető munkálataira felhasználja. Tanúbizonyságot tett már e készületeiről 1866-ban e sorok Írójának közvetítése folytán megjelent »Latin nyelvtani tanulmánya« és »Latin alaktana«, mely a magyar tankönyvi irodalomban nagy haladást jelzett. Később mind szorosabban foglalkozott a latin nyelv régiségeivel s az ezeket mintegy kiegészítő itáliai dialectusokkal, s e komoly tanulmányai méltán kiérdemelték neki a magyar tudományos akadémia elismerő figyelmét is, mely őt 1871-ben levelező tagjai sorába választotta. E megtiszteltetésre Sz. azzal válaszolt, hogy a magyar akadémia kiadásában »A latin nyelv és dialectusai« cimü művét adta ki, melynek hátrahagyott folytatása már sajtó alatt van. A latin classica philológia terén való törekvésének és működésének mindenesetre azon érdeme és eredménye van, hogy hazánkban a classicai nyelvek tanulmányára nézve az igazi tudományos eljárást példájával megmutatta s egy új tudománynak iskolai célokra kellő alkalmazását megkezdte. Egyébként szorosabb értelemben vett philológiai működéséről is szép tanúbizonyságot tesznek magyarázatos classicus kiadásai s számos értekező és bíráló cikkei a nyelvészeti és tanügyi folyóiratokban. A tudományos irodalom terén szerzett érdemei a magyar közoktatási ministeriumnak is méltán felkölté figyelmét. E minis- terium államsegély mellett Szénássyt az 1872-ik év nyarán külföldre, jelesül Berlinbe küldé, tanulmányai gyarapítása céljából. Itt a még fiatal, de törekvő tudóst a philológia mesterei, Mommsen, de kivált Corssen a leg- megtisztelőbb és őszinte barátsággal fogadták. Az utóbbi naponkint érintkezett vele s el volt ragadtatva a magyar tudós komoly törekvéseitől. Tudományos tárházát bőven gazdagítva érkezett vissza körünkbe; de a végzet megtagadta tőle, megtagadta tanügyűnktöl, és hazai tudományunktól, hogy azt közös kincsünkké tehette volna. S habár tudományos működése már eddig is jeleseink sorába emeli őt, benne mégis nem annyira azt, a mi volt, hanem inkább a mi lett volna, van okunk siratni. Nagyrabecsülésünket érdemelte ki mint tanár, nevelő és tudós, de még nagyobb tiszteletünk illeti meg őt mint embert. Szellemének gazdagságát, tudományosságának fényét felülmúlta és elhomályosítá szivének nemessége. Tiszta és csalárdság nélkül való volt az ő lelkülete, nyíltság és becsületesség jellemének alapvonásai. Szavai tetteivel, tettei szavaival teljes összhangzásban állottak. Nem színlelt érzelmet, mely lelkében nem élt, nem nyilvánított véleményt, mely nem az övé volt, de eltérő véleményét a személy iránti tekintetből sem hallgatta el soha. S a milyen nyílt, őszinte volt érzülete, éppen oly jóakaró volt szive is. Mindenkihez barátságosan közelített, a ki hozzá fordult; erejének túlnyomóságát soha sem érezteté a gyengébbel, magasabb hivatalos állását tiszttársaival. Tanártársainak számtalan alka lmuk volt tapasztalni, hogy igaz barátjuk vala. Mélyen dobogott szive mindnyájunkért, belátása, tapasztalatai s szilárdsága által mindnyájunkat támogatott és erősített, jóakarata által sokszor megörvendeztetett, sőt a kellő helyen és időben ártatlan tréfái által meg is vidá- mitott. Azért érezzük és érezni fogjuk sokáig, hogy eltávozott, hogy eltűnt körünkből örökre. Legyen áldott emléke közöttünk. Példája, szorgalma, szelleme, lelkesítse utódait a nemes pályán, melynek egyik büszkesége volt! Batizfalvi István.
