Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1870
13 hogy a fogalmi tudat nem eredhet érzéki szemléletből, miután ez utóbbi sohasem felel meg az értelmi biztosság- nak, s bogy ezen fogalmi ismeret kétségkivüli bizonyítéka annak, hogy a lélek létezett még megtestesülése előtt •' Hogy azonban e két látszólagosan külön bizonyíték tulajdonképen csak egy, kitűnik abból, miszerint azon tételben, hogy a lélek megtestesülése előtt is élt, értelmi tehetséggel birt és értelmet szerzett, bizonyíték rejlik már arra nézve is, hogy a lélek testétől történő elválása után is létezni fog, s ez valóban a 23-ik fejezetben világos szavakkal van leszármaztatva azon elsőnek nevezett bizonyítékból, miszerint t. i. minden változás ellentétekben mozog. E szerint tehát a másodiknak nevezett érv nem egyéb mint egy újabb okoskodási lánczszem kapcsolatban az előbbi tétellel, vagy is az u. n. második érv csak az u. n. első érv összeköttetésében egy érvvé válik (p. 77 c.) Azonban nemcsak ez utóbbi érvről bizonyítható be, hogy az csak az első által juthat érvényre ; hanem viszont megfordítva is azt tapasztaljuk, hogy az úgynevezett első érv szintén csak a másodikkali kapcsolatában nyer teljes bizonyító erőt. S hogy ez csakugyan úgy van: a tartalomból könnyen kivehető. Ugyan is azon általános természettörvény felállításából, mely szerint minden változás ellentétek között történik, nem lehet más következtetést vonni, mint azt, hogy a mint a léteiből a halál, úgy a halálból ismét lét ered ; de ezzel vol- taképen még nincs kifejezve, mi tehát tulajdonkép ezen létei ?'Ugy hogy tehát ezen határozatlanságból világosan belátható, hogy az elsőnek nevezett tétel csak a másodikkal bizonyitja azt, mit bizonyitnia kell, valamint viszont e másodikról már láttuk, hogy csak az elsőveli kapcsolatában nyer vonatkozást és bizonyító erőt a lélek halál utáni léteiére. Nem áll tehát a szerző szándékában mindkét gondolatnak kiilönállólag érvényt szerezni, hanem csak a kettőt kapcsolatban állitni fel bizonyíték gyanánt. S miután ezt meg is tévé, ezzel befejezé (a 24. fejezetben) az első főbizonyitékot, melyről a hallgatók beismerik, hogy a tételt teljesen bebizonyitá, és hogy az ellen kifogás nem lehet. Mind a mellett, hogy még több megnyugvást és még szilárdabb meggyőződést szerezzenek a hallgatók, szerző még egy egész uj okoskodási lánczolatot kezd meg, mely méltán vehető fel a második bizonyító érvnek (cap. 25—29) a lélek öröklétét illetőleg. E szakaszban az összetett és egyszerű, a látható és láthatatlan közti külömbséget fejtegeti s azon tétel elismerésére vezet, hogy az ismerő tehetség mindig hasonnemü a megismerttel ; s minthogy csak a lélek bir azon tehetséggel, miszerint az önmagában és öröktől fogva létezőt megismerni képes, azért a léteinek magának is egyneműnek kell lennie az örökkel. S ez szerintem a második érv, mely a megismerő és megismert egyneműségének tételén alapszik. A harmadik érv szerint (mely a 49—55. fejezeteket foglalja el) lehetetlen, hogy egy fogalom saját ellentétével legyen összeköthető; de minthogy Platón világnézete szerint az eszmék, a fogalmak azok, melyek a dolgok ellentétes változása közben állandóan megmaradnak és az általános fogalmak (ideák), az örökké való, egyszersmind a való, azért szerinte ezen tétel igy hangzik : Semmi saját maga által létező (semmi idea) saját ellentétét nem veheti fel magába. Az ellentétes fogalmak eme kizárása azonban nem csak a közvetített, hanem a közvetlen ellentétről is áll, miért aztán nem csak az élet fogalma rekeszti ki a halált, de kizárja azt az is, mely az élet fogalmával elválaszthatatlan összefüggésben van, t. i. a lélek, mely tehát mint az életnek egy neme a halál eszméjével meg nem férvén, bizonynyal örökkévaló. — Ezen 3 főérv tekintetbe vételénél azt tartom igen fontosnak és főfeladatnak, hogy a helyett, hogy kér- deznök, váljon ezen érvekkel a lélek örökkévalósága a mi felfogásunk szerint is csakugyan be van-e bizonyítva, inkább a felől kell tisztába jönnünk, váljon ezen bizonyítékok a platoni bölcsészeti rendszer értelmében indokolva vannak-e teljesen, és hogy függnek össze Plato bölcsészetének alapgondolatával ? Mert hisz balga feltevés és várakozás lenne, ha mi — ámbár magát a platoni bölcsészet alaptételét, mely szerint az eszmék képezik a dolgok örökké változatlanul megmaradó lényegét és realitását, mely szerint az i d e á k realitással bírnak, el nem fogadhatjuk, — még is azt akarnék követelni, hogy ezen a platoni bölcsészet legmélyéből eredő bizoyitékok mielöttünk is teljesen meggyőző erővel bírjanak a lélek halhatatlanságára nézve. Nekünk, ha nem mint bölcsészek állunk Plató eszméi felett, hanem csak mint philologusok adjuk vissza és fejtjük ki az iró gondolatait, úgy a mint ő azokat értelmezni akarta, — mert hisz a philologusnak feladata Böckh szerint a megismertnek újra megismerése {„die Erkentniss des Erkannten“) — nekünk — mondom — inkább azt kell kérdenünk: váljon különbözik-e egymástól és miben különbözik tehát ezen Platótól felhozott három
