Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1869

átvették azt a középkori latin Írókból. Ezen kifejezést ugyanis már a IX-dik században találjuk Franczia- és Németország latin Íróinál, oly időben tehát, midőn az éjszaki nyelveknek még nyoma sincsen. Ok ezen kifejezés alatt (danica lingua) mindazon nyelveket értették, melyek éjszakon, a Skandináviái tartományokban otthonosak voltak, mert ezen nyelveket klilön, egyenként és behatóbban nem ismerték. Hogy pedig ezen nyelvet épen dán nyelvnek nevezték, annak oka azon körülményben rejlik, hogy a dánok hozzájok földiratilag legközelebb feküdték; és mivel azon korban, melyben ezen kifejezés divatossá lett, t. i. a VHI-dik vagy IX—Xll-dik században épen a dánok játszottak minden skandinaviai népek közt igen előkelő politikai szerepet. Az izlandok, kik Írásukat és tudományukat a latin nyelv és irodalom közvetítése által nyerték, átvették a latin íróktól ezen kifejezést is, mely ezentúl náluk is divatossá lett, és pedig a latin irök értelmében. 2. Keyser Rudolf bebizonyította, hogy a Trójából való kivándorlás, mely középkori mondákban és krónikákban sokszor felhozatik, egyenesen az izlandiak feltalálása, illetőleg koholmánya ; mert az izlandiak szintén trójai, illetőleg római származásra akartak szert tenni, mint ezt más népeknél, pl. a briteknél vagy frankoknál is látták.24) Ennélfogva ezen pontra épen nem lehet súlyt fektetni. 3. A mi pedig a rúna-feliratokat illeti, ezeknek olvasása oly bizonytalan, a bennök talált szókincs és grammatikai alakok száma oly csekély, hogy az itt talált azonosság nem jöhet tekintetbe, hol nyelvek azonosságáról vagy különbözőségéről van szó. 4. A skaldok, tagadhatatlan, bejártak minden skandinaviai udvart, — sőt a X-dik században még Angolországot is látogatták meg, hol az angolszász nyelv és irodalom épen virágzásának tetőpontján állott,25) •— és a hallgatóság mindenütt megértette dalaikat. De ezen pontot illetőleg tekintetbe veendő, hogy a fejedelmek, kiket dicsőítettek és kik előtt dalaikat énekelték, nehezen szorítkoztak csak anyanyelvűk ismeretére, hanem alkalmasint jártasak voltak a többi skandináviai népeknek — kétségtelenül nem igen eltérő — nyelveiben. 5. A mi az etymologiai könnyűséget illeti, ez igen relativ, mert kiegészítendő középtagok felhasználása nélkül nem magyarázhatjuk az újabb skandináviai nyelveket még az izlandi nyelvből sem. Hogy ezen szómagyarázatok oly annyira könnyitvék, az csak arra utal és csak azt bizonyítja, mit különben is tudunk : hogy a nevezett nyelvek közel, még pedig igen közel rokonsági viszonyban állanak egymáshoz; hogy pedig az izlandi nyelv legképesebb arra, hogy ezen magyarázatok alapját képezze, az csak arról tanúskodik, hogy az izlandi nyelv minden skandinaviai nyelvek köyt a legrégibb, de még nem arról, hogy ez valóban a skandinaviai törzsnyelv.26)

Ily ellenvetésekkel és okokkal támogatja mindkét párt saját nézetét. Ezek ellenében különösen két pontra kell kiváló súlyt fektetnünk, mivel ezek — nézetünk szerint — legtöbbet nyomnak e kérdés eldöntésénél. Belső és külső okok ugyanis igen valószínűvé teszik, hogy 1. eredetileg nem több, hanem csak egy skandinaviai nyelv létezett, és hogy ezen törzsnyelv már igen korán két nagy dialectusra oszlott szét; és hogy 2. oly sajátságát ismerjük az izlandi nyelvnek, melynek következtében azt sem az ó-éjszaki törzsnyelvvel, sem ezen két dialectus valamelyikével nem azonosíthatjuk. A mi ugyanis ezen nyelvszakadás belső okait illeti, nem képzelhetjük, de nem is valószínű, hogy a lapályos Svédország és a hegyekben bővelkedő Norvégia közt létező természeti különbség mellett, e két ország egy és ugyanazon nyelvvel birt legyen, vagy feltéve, hogy mégis „egy“ nyelvvel bírtak, hogy ezen nyelv, épen a természeti viszonyok nagy különbsége következtében, sokáig egy megosztatlan nyelv maradhatott volna. A külső okok, melyek ezen felfogásra kényszeríteni látszanak, a nyelvemlékek; mert a mennyire azokat visszakisérhetjük a középkorba, már felötlő különbségekre találunk a keletskandináviai (svéd és dán) és nyugatskandináviai (norvég és izlandi) nyelvek közt, és pedig oly különbségeket, melyek nem engedik, hogy az egyik nyelvet a másik továbbfejlesztésének tekintsük; hanem csak úgy

24) A mi a frankok trójai származását illeti, ez kitünően van tárgyalva Loebell jeles munkájában, „Gregor von Tours und seine Zeit“ (Leipzig, 1868. második kiadás) p. 579—501. A britekről, Nennius, egy Bangori szerzetes írja, hogy ők egy Brutus vezetése alatt Trójából menekült trójai csapattól származnak ; ezen Brutus pedig Aeneas unokája volt. Már ebből is kitűnik, hogy e mondák határozott czélja volt, a rómaiakkal egy őstől származni. L. Lap^enberg, I., 7.

25) A skaldok költészete általában a Vili. század végétől a XI. század végéig virágzott. A skaldok Skandinávia történetével lépnek fel, de nem voltak képesek magukat sokáig fentartani, mert a költői alakokban kifejtett túlzott mesterkéltség megsemmisített idővel minden mélyebb tartalmat. V. ö. Ettműller, Handbuch der ds. Litgesch. Leipzig, 18 i7. p. 81.

26) De az izlandi nyelv nemcsak a legrégibb, hanem oly tisztaságban maradt reánk, mint egy sem az éjszaki nyelvek közöl; minek oka leginkább Izland elszigeteltségében és a pogányság hosszú virágzásában keresendő.