Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1868

10

Ezeil német nyelvek: kozf hat kili’alt, hat iné# inai nap is él az irodalomban vagy a nép ajkáii.' kihaltak: 1. a góth, 2. a felnémet, & az ószász, -1. az angolszász, 5. a fríez, 6. az éjszaki nyelv. Élő nyelvek: 1. az uj felnémet (a mai német irodalmi nyelv), 2. a németalföldi (holland), 3, az angol, 4. a svéd. 5. a dán, és 6. az islandi nyelv. /

Rokon nyelvek annál hasonlóbbak egymáshoz, minél közelebb állanak, a nyclrfejlödés ugyanazon fokán, eredetükhöz. A germán nyelv nevezett három csoportjának mindegyike olyan' sajátságokkal bir, melyek azt, a másik kettő ellenében, önállólag jellemzik, — elnézve azon szóanyagtól, mely vagy az árja nyclvcsa* Iádból származik, vagy a kivándorlás után önállólag képeztetett. Ezen nyelvsajátságok közt legnevezetesebbek a következők:

1. A góth (az éjszakí és német ellenében) csak három eredeti rövid önhangzóvaf bir (d) i, «,), nem ismeri a hanglágyitást{Umlaut), megtartotta a nominativuseredeti s ragját; ezenkiviil fellelhetők a régi pás- sivum és medium nyomai, valamint az igénél a reduplicatio, a nőmén és igénél a duális. 2. Az éj szaki nyelv (a góth és német ellenében) a főnévhez flizi a névelőt, és a visszahozó névmás (pron. reflexivuitfj az Ágetőhöz való fűzése által képezi a médiumot, mely később passivummá lett. Ezen jelenség sajátságos hajlamra mutat a ragozás (Suffigiren) iránt. Pl. madr, férfin; madr-inn. ..a“ férfin; giöf, adomány; giöf-in, „az“ adomány ; ham, gyermek; barn-it, „a“ gyermek. (A névelő hiún, hin, Int). — A pron. reflexivum mik. sik, őst. tehát- s kalht- xik—kalla&k=se vocare, később vocari. (Ezen medium a svéd és dán nyelvben egészen eltűnt). Az éjszakí nyelv sajátságaihoz számítandó azon ellenszenv is, melylyel a nyelv az elöragozás (Praefigiren) irányában viseltetik ; miért is a germán nyelvek legszokottabb elöragai (igy: gu-,gi-,U- stb.) hiányzanak, hiányzik a személyes névmás is, mely a mutató névmással pótoltatik. 3. A német nyelv (a góth és éjszaki ellenében) a sein ige első és második személyét ó-vel kezdi {bin, bist), mit a másik két nyelvcsoportban hiába keresünk. A praet. sing. 2. személye i- és c-re végződik, hol a góth és éjszaki nyelv még egy t ragot is birnak. Sajátságos továbbá, hogy a partié, perf. szenvedő értelemmel bir, pl. das zu wissende: a mit tudni kell. — A német nyelv azonban maga is még két nagy csoportra oszlik, a fel- és alnémetre, melyeknek fö megkülönböztető jelük a felnémetben uralkodó hanginozditás (Lautverschiebung), melyet az alnémet nem ismer ; azaz: a másalhang- zókat illetőleg az alnémet a góth nyelv fokán maradt, inig a felnémet egy fokkal tovább fejlődött. Az alnémet továbbá nem ismeri a hangylágyitást (Umlaut) kivéve az a lágyitását e-vé. Az alnémetnek végre csak egy kettős hangzója (Diphtong) van (t. i. iu,) a többiek hosszú hangzókká lettek.— Grimm, (Gesell. d. ds. Spr. II. 578—579 1.) igen elmésen összehasonlítja a germán nyelveket az ó-görög dialektusokkal. Szerinte a góth nyelv megfelelne az aeolnak, mint a legódonabbnak és leggazdagabbnak; az ó-felnémet a dórnak, zor- donságával és fris hegyi levegőjével; az alnémet a lágy ionnak; az ujfelnémet az attikai görögnek, mely az egyes dialektusok jelességeit összefoglalja és valódi irodalmi nyelvvé válik.