Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1868
Értesítés az 1S6S «,-diki tanévről. Értesítésünk a lefolyt tanévről csak kis részben tüntethet fel örvendetes tényeket. Greguss Gyula igazgató a tanítást a jelen tanévben is megkezdette ugyan, de azt csak néhány napig volt képes folytatni, s egészen a tanév bevégeztéig meg sem kezdhette többé. A betegsége által vesztett tanerő az első félévben ngv pótoltatott, hogy a pótolandó IS órát a tanárok közül hárman, névszerinti Torkos László, Mait ritz Rezsők* Dr. Heinrich Gusztáv egymás közt egyenlökép felosztották: a második félévben pedig ismét Höherem Jonathan> theol. tanár és rnagy. akad. tag, volt oly szives a már tavaly pótolt 10 órán kívül még a többi S-at is magára vállalni, mely órákban különösen a felsőbb osztályokban tanított vallást, német és latin nyelvet. Az igazgatói teendőket az első félévben V./Horváth Zsigmond, a másodikban pedig Torkos László teljesítette. Ámbár ezen különbféle változások következtében mind az órarendet többször meg kellett változtatni, mind pedig több tantárgyat más tanárnak kellett megkezdeni s másnak folytatni; a tanítás mind ‘.a mellett kellő rendben folyt, s majdnem kivétel nélkül úgy mint más években. Csak a nemet nyelv tanításában történt ezúttal lényeges változás, mit azonban nem a fcncmlitett körülmények tettek szükségessé, hanem azon tapasztalat. hogy anémet nyelvben való jártasságra nézve oly végetleniil különböző tanulókkal a német nyelv tanításában sikeresen haladni nem lehet, mig az egyes osztályokban a kezdők és elöhaladottak külön nem választatnak. Ezen különválasztást a jelen tanévben most már teljesen keresztülvittük, úgy hogy az elöhaladottak. minden osztályban külön taníttattak hetenkinti 2—3 órában, a kezdők pedig két—két osztályból együtt h. 3—4 órában, többnyire egyszersmind más tanárok által is. Ezen rendszabály már az első félévi szigorlatok alkalmával feltüntetett szép eredmény által, minden tekintetben ezéiszerünek bizonyult be, s ennek köszönhető nagyrészt az is, hogy több tanuló a felsőbb osztályokból egymás közt egy német önképzői társulatot alakított, melynek elnökéül Dr. Heinrich Gusztávot kérték fel. Hogy intézetünk minden szomorú körülmények daczára is feladatának lehetőleg megfelelt, az nagyrészt a helybeli nagy tiszt, egyháznak köszönhető, a mennyiben nem kiméit semmi költséget és áldozatot, hogy a hiányzó tanerő kellőkép pótoltassuk, s áldozatkészségének uj bizonyságát adta az által is, hogy a tanároknak, a lakbér árak folytonos emelkedése következtében rajok mindinkább nehezedő anyagi terheken némikép könnyítendő, a folyó 186‘3-ik évre lakbér-átalányt szavazott meg. Hálás köszönettel kell ezúttal különösen két kegyes adományozóról is megemlékeznünk, kik közül az egyik, Schoepf Zsuzsanna asszony a gyran. könyvtárt két láda becses könyvekkel, a másik pedig Gömöry Júlia assz. a múzeumot egy ásvány-gyiijteménynyel ajándékozó meg. Az országos m. képzőművészeti társulat a tanulók müizlésénck fejlesztése végett szives volt *>0, az érettebb tanulók közt kiosztandó ingyen jegyet bocsátani az igazgatóság rendelkezése alá, melvlyel az illető tanulók a f. n. társulat mükiállitásait bármikor meglátogathatják. A confirmatioi oktatásban a gymnasiumi tanulók közül a magyarokat ft. Székács ./őzse/bánya-kerületi superintendens ur, a németeket pedig nt. I.ang Mihály helybeli német lelkész nr részesítette. A már con* firmáit tanulók a tanári karral együtt a reformatio ünnepén és máj. 6-kán a confirnmtio alkalmával, éltek az úrvacsorával, mit mind a két esetben az igazgatóság által rendezett előkészítő buzgölkodás előzött volt meg. A halál ez évben is ragadott el egyet a tanulók sorából, t. i. Jászay Imre III. osztálybeli tanulót. A Glosius-félc 21—21 forintos ösztöndíjat ezen isk. évben KuUmann Lajos és Mihala Géza Yl-ik osztálybeli tanulók nyerték el. A Döbröntei-félc arányra való tavalyi pályázat eredményét már a múlt évi értesítő közli.