Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1864
4 Azonban igazságtalanok volnánk, ha ezen verselési elvtelenség és öntudatlanságért egyedül a költőket vádolnék; — a verselés elméletét megalapítani a tudomány feladata, s ennek még eddig fájdalom nem sikerü’t a magyar verselést eléggé szilárd alapra állítani. Fogarasi János, ki „Müveit magyar nyelvtan “-ában *) eló'ször tett „Kísérletet a magyar népdalok és zenékben uralkodó versmértékek kifürkészésére, “ nem indult ki a magyar nyelv szelleméből, hanem a meglevő' népdalok dallamainak rhythmusát egészen tapasztalatilag vevén fel, s azok szövegeiben a szótagok hosszúsága s rövidsége, szóval idó'mértéke mellett más uralkodó elvet nem is sejtve, az ismeretes choriambusi és antispastusi elméletet állította fel, só't kutatási hevében annyira ment, hogy végeredményül — a hexametert tünteté fel a magyar népdal alapjául. Ezen elmélet szokatlansága daczára is meglehetó's sok ideig szerepelt a verstanokban, úgy hogy, ámbár Tatay a „Költészeti és szónoklati remekek“ bevezető' részében már megemlíti a hangsúlyt mint különösen Kisfaludy Sándor verseiben uralkodó elvet: mégis még Greguss Ágost is egészen elfogadja verstanában**) Fogarasi schemáit nem törő'dve azzal, hogy a felhozott példák csak nagyon csekély részben illenek rájok, s Erdélyi János még egy évvel ké- ső'bb is igy ir: „a jambus és trokheus lábak összeköttetése, nem mondom összezavarása, öntudatlanul is ama fölfedezésnek volt megelő'zője, mely utóbb a magyar zenei mértéket a népdalokból kikeresvén a lengedező'ben (choriambikus) mint uralkodó mértékben, mely tulajdonkép a trokheus és jambusnak összeköttetése ( - w ^ - ) állapította meg azt, Fogarasi után,“ ***) — mely ténynek minden megjegyzés nélküli felemlitése által, ő' ezen nézetet természetesen helyesnek ismeri el. Ezen verstani zavar közepette felette nagy haladást mutat a magyar rhythmus felfogásában Arany János „A magyar nemzeti versidomról“ szóló értekezésében, hol a magyar verssorokat az addig szokásos verslábak helyett ütemekre osztván fel, azokban uralkodó elv gyanánt nemcsak határozottan a hangsúlyt tünteti fel, — hanem egyszersmind világosan ki is mondja, hogy a sorok ütemzésére jóval többet tart, mint arra, hogy minden ütem szigorú határozott, merev mértékkel bírjon, épen nem óhajtván, hogy a magyar dal oly állandó, megkövült formába szorittassék minő például a Sappho vagy Alcaeus után nevezett mérték, — s a költőket figyelmezteti, hogy igyekezzenek a magyar rhythmust minél szabatosb caesurák által feltüntetni, azontúl pedig az ütem egyes szótagjainak prosodiai mérése körül épen oly pin- dari szabadsággal járhatnak el, mint a barna zenész, ki majd egyik, majd másik hangon nyugatja tovább nyirettyűjét, s ugyanazon ütem részeit sem játsza mindig egyenlő időfelosztással. Mind e mellett azonban, minthogy Arany Fogarasi elmélete ellen nem kelt ki nyíltan,— minthogy az ütemek egyes szótagjainak prosodiai mértékét nem állítja azok súlyával szembe, hanem a szabályos mérték elmellőzését csak szabadságnak nevezi, — sőt szükségesnek tartván, hogy bizonyos mértékeket, melyeket a magyar zene kiválóan kedvel a költő a versek írásánál szem előtt tartson, azokról alább bővebben értekezik, s ez által lényegben Fogarasi eljárását helyesli: — Aranynak ezen — a magyar verstanban korszakot alkotó—értekezése nem tette meg a kellő hatást, úgy hogy még a legújabb verstanok is vagy teljesen mellőzik a magyar verselést, *) Művelt magyar nyelvtan elemi része. Irta Alsóviszti Fogarasi János, Pesten 1843. **) Magyar verstan. Irta Greguss Ágost. Kiadja a „Pesti Napló“ szerkesztője. Pesten 1854. ***) Egy század negyed a magyar szépirodalomból. 1855.
