Baár-Madas református felső leányiskola és nevelőintézet, Budapest, 1917

Az 1917-18. iskolai év története

Károly, Szilassy Aladár, Sigray Pál, dr. Vámossy László, dr. Majomé Kenessey Anna igazgató, dr. Ványi Ferenc (távolléte idejére dr. Patay Pál), dr. Weber Arthur.

Május 12-én örökre elvesztettük igazgató-tanácsunk alelnökét, dr. Szőts Farkas theol. akad. tanárt, udv. tanácsost. Halála őszinte részvétet keltett mindannyiunkban, mert tanerőnek, növendéknek egyaránt szerető atyja volt. Iskolánk ügyeit lelkesedéssel karolta fel mindenkor s fejlődésén, felvirágzásán igaz hűséggel munkálkodott. Iranta érzett nagy hálánkat a végtisztességen való jelenlétünkkel s a nemes célra létesített Szőts-alapra való csekély hozzájárulásunkkal róttuk le. Emlékét kegyelettel őrizzük.

A vallásos nevelésről.

Az intézetnek, mint a református egyház intézményének, egyik főcélja, hogy növendékeit, amennyiben a protestáns, közelebbről a leformátus egyház kötelékébe tarloznak, egyházuknak meggyőződésben öntudatos, hitéletben buzgó és munkásságban lelkes tagjaivá nevelje. Nagy súlyt helyezünk azért arra, hogy elsősorban a rendes vallásoktatásnak ne csak a „tantárgy“ jelentősége legyen a növendékek számára, hanem alakító és megnyerő hatással legyen valóságos életükre. Ezt a célt szolgáltuk azzal is a hittanórák keretén belül, hogy a rendes tananyag mellett minél nagyobb mértékben igyekeztünk növendékeinkkel közvetlenül megismertetni és megkedveltetni a Bibliát, mint a személyes hitélet tápláló forrását. Ugyancsak gondosan ápoltuk a buzgóságnak másik nagy erőfonását: az éneket is, nagyszámú zsoltáron kívül más, újabb keletű vallási énekek tanításával.

Arra, hogy a megismert igazságokat mindennapi életükbe átvigyék, a mindennapi intézeti áhitatok adnak ösztönzést növendékeinknek. Munkára indulás előtt reggelenként összegyűl az intézet egész ifjúsága, hogy tanáraival együtt énekkel, a szentírás hallgatásával és imádsággal emelje fel szívét Istenhez. Ugyanígy minden nap munkáját — a bennlakók számára — rövid áhítat zárja be.

Avégből, hogy egyéni vallásos életüknek a hívek nagy közösségével való összetartozását megtanulják érezni és ápolni, a rendszeres templomlátogatásra szoktattuk növendékeinket. A „kimenő^-- vasárnapokon, amikor nehézségbe ütközött az intézetnek testületi részvétele a nyilvános templomi istentiszteleteken, a vallástanár bent az intézetben külön istentiszteletet tartott.

6