Baár-Madas református felső leányiskola és nevelőintézet, Budapest, 1914
Az intézetről s a vele kapcsolatos internátusról általában
Ha valamely növendék évközben súlyosabban megbetegednék, vagy ragályos betegségbe esnék, erről az igazgatónő a szülőket azonnal értesíti. Amennyiben a szülők másként nem intézkednek vagy sürgősség esetén, az igazgatónő gondoskodik súlyosabb esetben a szükséghez képest, ragályos megbetegedés esetén mindig,— a betegnek az egyetemi, vagy valamely fővárosi gyermekkórházban való megfelelő elhelyezéséről. A ragályos betegnek kórházi ápolását kívánja mind a beteg érdeke, mind a többi növendékek biztonsága, mert azt az állandó orvosi felügyeletet és szakszerű kezelést, amelyet a beteg gyermek akár az egyetemi, akár a fővárosi minden igényeket kielégíteni képes kórházakban nyer, az intézet pótolni, bármely gondos és szeretetteljes is legyen benne az ápolás, nem képes. De az oly elkülönítés is, mely a többi gyermekre elragadás eshetőségét kizárja, majdnem lehetetlen az intézetben. A kórházi ápolásnak ezek a nagy előnyei okozzák, hogy azt ilyen esetekben a főváros előkelő körei is mind nagyobb mértékben igénybe veszik. A kórházi költség a szülőket terheli. A nevelőintézet házi rendje a következő: Reggel hétkor kelnek fel a növendékek, 3/48-kor van a reggeli, 8-kor a közös házi áhítat (ima, bibliaolvasás), 8—1-ig tanítás, közben 10-kor második reggeli, 1-kor ebéd, d. u. 2—4-ig zene- és társalgási óra, 4-kor uzsonna, 4—5-ig séta, 5—7-ig a következő napra szóló feladatokat végzik a növendékek, 7—1/38-ig játszás, beszélgetés, 1/28-kor van a vacsora. Minden gyermek hozhat magával 1 — 1 társasjátékot vagy babát, de regényt nem szabad. Vacsora után játszanak, olvasnak, kézimunkát végeznek a növendékek, természetesen állandóan felügyelet alatt; 9-kor közös imádság után aludni térnek. Kimenő vasárnapokon benn az intézetben van házi istentisztelet, a közbeeső vasárnapokon pedig templomba kísértetnek a növendékek. Látogatásokat fogadhatnak a növendékek a hónap minden vasárnapján délután 2 — 5 óra között. Látogatók lehetnek családtagok, vagy a szülők által az igazgatónőnél bejelentett rokonok, ismerősök (természetesen főleg nőrokonok; az intézet nem kedveli a férfilátogatókat.) Hétköznapon vidéki szülő csak délután látogathatja meg gyermekét, a délelőtti tanítási idő alatt a növendékek senkit sem fogadhatnak. Hétköznapon helybeli rokon a növendéket nem látogathatja. Erre különösen felhívjuk a t. szülők figyelmét. A növendékek a hónap minden 2. és 4. vasárnapján a szülők kívánatára kimehetnek szüleikhez, vagy az azok által kijelölt rokonok— 21 —