Baár-Madas református felső leányiskola és nevelőintézet, Budapest, 1912

Önismeret. Türelem.

legfontosabb teendőink? Jó tulajdonságoknak a meghonosítása lelkűnkben, vagy hogy Schopenhauer kifejezéséhez tartsuk magunkat, életbevágó feladatunk: „hogy adott egyéniségünket lehető legnagyobb elsőbbségünkre használjuk fel“. A halasztgatás itt veszedelmes, mert a korral növekszik a merevség, az évek múlnak, az előítéletek gyökeret vernek s ha valami rossz megerősödik bennünk, megmarad, szélesedik, akár a fába metszett betű.

Jövőnk jórészben attól függ, mennyiben tudjuk magunkban visszafejleszteni a rosszat s mennyiben vagyunk képesek kifejleszteni s virágzásra juttatni lelkűnkben mindazt, ami áldásos, harmonikus, boldogító. Ám ez nem olyan könnyű munka. Komoly érzést tételez fel és szent elhatározást követel. Ezen a földön minden úgy van rendezve, hogy (egy régi latin közmondás szerint is) ami szép, ami üdvös, az nehéz is. Mi pedig általában véve szeretjük a könnyűt. Úgy vagyunk vele, mint az egyszeri kisasszony, aki szeretett volna nyelveket tudni, nyelvmestert is fogadott, de kikötötte, hogy ez őt nyelvtani szabályokkal, rendhagyó igékkel stb. ne untassa.

Ezen a ponton lép előtérbe az, amit e lapok elejére írtunk volt: az önismeret, a türelem.

A régi görög templomnak ismeretes felirata tudvalevőleg a lelkitulajdonságokban való előhaladás első feltételének ezt tűzte ki: „Ismerd meg magadat“. Miért? Azért mert az orvoslás csak ott és akkor kezdődhetik, ahol és amikor a betegségnek okát felismerték. Foerster Frigyes Vilmos zürichi egyetemi tanár igen becses könyvében („Az élet művészete“) egyenesen azt mondja, hogy „szörnyen“ fontos önmagunkat megismerni. Mégis mondja: miért? Azért, úgymond, hogy még idejében felismerjük, ami szívünkben felburjánzik és bennünket rabszolgákká tehet. „Ti tudjátok, mondja idevonatkozólag a derék zürichi professzor, a mérges gombák az erdőben ott tenyésznek leginkább, ahova napfény nem jut. Éppen igy áll a dolog a mérges gombákkal az emberi szívben is. Ott tenyésznek legjobban, ahova az önismeret napfénye nem hatol.“ Az ám, de nemcsak ez a baj! Nemcsak az okoz nehézséget (hogy Foerster hasonlatához tartsuk magunkat), hogy az önismeret napfényét nem bocsátjuk be oda, ahol azok a rossz- növények élnek, hanem egyenesen leplezgetjük azokat. Szeretjük magunkat felettébb (az önszeretet az idővel sem vénhedik), a mentőgondolatokban kifogyhatatlanok vagyunk. A baj ehhez képest kettős: nem ismerjük magunkat s ha bele-belepillantunk is lel4