Baár-Madas református felső leányiskola és nevelőintézet, Budapest, 1912

Hat nap a Tátrában

vitt szép fővárosunktól. Nemsokára eltűnt mellőlünk a síkság s hegyek között folytattuk htunkat Kassa felé.

Kassától nem messze fekszik Bárcza, ahol egyik növendéktársunknak édes apja, „Sándor bácsi“ fogadott minket. A bárczai nap utazásunk egyik legkellemesebb napja volt. A gyönyörű kastély, az óriási park, a nagy tó és a benne levő kis sziget igazi paradicsomot varázsoltak elénk. Ehhez hozzájárult a rendkívül szíves fogadtatás, melyben Bárczay Sándor bácsi és a jó „nagymama“ minket részesítettek, hogy az ottani tartózkodást igazán felejthetetlenné tegye. Innen aztán hamarosan Kassára jutottunk.

E régi kurucváros hegyektől koszorűzott vidéken fekszik. A benne itt-ott található régi épületek nagyban növelik érdekességét. Mély benyomást tett ránk a híres kassai dóm, mely messze kimagaslik a többi épületek közül, mintegy hívogatva régi dicsőségünk megtekintésére. A legértékesebb, legművészibb egyházi kincseket találtuk itt, mind a régletünt időből valókat. Szent áhítattal léptünk be a dohos levegőjű kriptába, mely Rákóczi örök nyugvóhelyéül szolgál. Megelevenedett előttünk e nemes ember alakja s végigkísértük lelkűnkben egész küzdelmes útján. Ott láttuk, mint gyermeket a munkácsi vár bástyáin, anyja oldalán, aki most vele együtt pihen hosszú távoliét után magyar földben ; majd mint felnőtt férfit pillantottuk meg a harcmezőn, az ónodi síkon s tekintetünk végre Rodostóban pihent meg, hol száműzetésben élte le utolsó szomorú éveit, körülvéve hű bajtársaitól, akik közül többen még most sem hagyták el és még most is mint valami testőrgárda mellette, körülötte nyugosznak. Egészen beleéltük magunkat e régi korba és alig tudtunk megválni a szent helytől.

Nem hagyhatom említés nélkül a kassai múzeumot sem, mely tele van Rákóczi-korabeli régiségekkel és ereklyékkel. Nekünk különösen egy díszes faragványokkal ellátott szék tűnt fel, mely a fejedelem sajátkezű munkája. Rákóczi maga készítette e széket! Valami különösnek hangzik ez mielőttünk, akik a kézi mesterséggel keveset törődünk. A mai társadalmi felfogás gyakran valami megbélyegzőt lát a durva és nehéz kézimunkában. Hányán vannak az előkelő társaságok ünnepelt urai és hölgyei között, akik egyáltalában nem, vagy pedig csak erőltetve, undorral fognák meg egy kézműves agyondolgozott kezét. És íme, Rákóczi, a fejedelem maga valamikor szintén végzett durva kézi mesterséget. És hogy áldhatta a sorsot azért, hogy értett az esztergályozáshoz! Amint Mikes meséli róla, órák- és napokhosszat ez volt kedvenc foglalkozása, ezzel

16