Baár-Madas református felső leányiskola és nevelőintézet, Budapest, 1912

Önismeret. Türelem.

dolgozott, elképzelhetjük abból, hogy a növénynek csak sziromlevele használható s tudott belőle sajátkezűleg több kilogrammot szedni. . . Amellett becses tanulmányt írt e növényekről, összegyűjté három falu oláh népmeséit. . . 2400 korona tiszteletdíjat kapott könyvéért.“ Beszél „nyolcgyermekes“ falusi papnéról, aki parasztlányokat tanít rendszeres kézimunkára. Egy jelenet mellett, amelyet futólag érint Vozáry, pillanatra álljunk meg. Persze nem afféle históriai jelenet, nem jegyzik fel sehol, legfeljebb ott marad meg a nyoma sok-sok év múlva a szívekben. Egy este nagyobb csapat parasztleány állít be a nagytiszteletű asszonyhoz (ott volt éppen Vozáry is). Nincsen semmi rendkívüli benne, hiszen a papné „anyja“ a sok parasztleánynak. A leányok előadják, hogy ők férjhez mennek immár, amikor már nem jut idő az utazásra, itt az idő, mutassa meg nekik a világot és a „nyolcgyermekes“ papné elmegy a 35 leánnyal. íme az „esemény“. Egyszerű, rövid, szürke és köznapi. De tudja az Isten, a képzelet alig tud tőle megszabadulni. Ott látja az asszonyt a pirosképü leányzók között, akiket mind ismer, akiknek mondanivalója van, aztán ott látja Brassó utcáin... parasztlányokat tanít kézimunkára, azután utazik, fárad, gyalogol velük ... a „nyolcgyermekes“ papné.

A türelemnek hasznos mivoltát emlegetni, a türelmet ajánlatba hozni nem elég. Descartes a sajátkorabeli klasszikus-magyarázatoknak azt veti a szemére, hogy örökké magasztalja a virtust, de azt nem mutatja meg, hogyan is juthat hozzá az ember. Végre is mutogatni azt, ami anélkül is nyilvánvaló, elég könnyű és elég — kevés.

Mindenekelőtt egy tényt kell leszögeznünk, Descartes szemrehányása nem egészen jogosult, azt a bizonyos utat jórészben magunknak kell felfedeznünk és kitaposnunk, Walter Scott is figyelmeztet erre, mondván: „Nevelésünk leglényegesebb részét egyedül magunknak köszönhetjük“, amivel azt állítja az angol író a figyelem központjába, hogy ami a legfontosabb a nevelésben, azt enmagunk- nak kell kiküzdenünk. Az útbaigazítások csak általánosak lehetnek: önismeret, küzdelem a rossz szokások ellen és küzdelem a jóravaló szokásokért. Az tőlünk függ, meddig maradunk e téren tanoncok (hiszen sok ember még idáig sem jut) s milyen gyorsan tudjuk magunkat a mesterek közé felküzdeni. Az bizonyos, hogy inas- kodni kell, azután kell mesterségbe dolgozni. A tűrés, mint a mindennapi élet körébe tartozó legtöbb kérdés, gyakorlati dolog, azokon a tehetségeken izmosodik életformáló erővé, amelyeket a gya11