V. kerületi magy. kir. állami Berzsenyi főgimnázium, Budapest, 1914
II. Adatok az 1914-1915. év történetéhez
8 nyugalmunkat. A fegyelmezésben nagy segítségünkre vannak a szülők, kik szíves érdeklődésből gyakran keresik fel iskolánkat. A róm. kath. és izraelita vallású tanulók az iskola épületében, a többi tanulók az egyházi hatóságuktól megjelölt helyen részesültek vallásoktatásban. A kath. tanuló ifjúság vasárnaponkint szent misét hallgatott, amelyet szent beszéd előzött meg. Az iskolai év folyamán 5-ször járultak a szent gyónáshoz; husvétkor szent gyakorlatokat végeztek és í’észtvettek az úrnapi körmenetben. 4. A tanulmányi előmenetelt népes osztályainkban még elég jónak mondhatjuk. Ezt az eredményt elsősorban a tanárok fáradhatatlan buzgóságának, végtelen türelmének és hazafias lelkesedésének köszönhetjük. A népes osztályokban az igazi tanítás s még inkább a nevelés akkora munkát ró a tanárra, amekkora munkáról csak annak lehet tiszta képe. aki maga megpróbálkozik vele. E munkáért a tanárok a legszebb és legértékesebb elismerést és jutalmat tanítványaik hálájában s lelki nyugalmukban fogják megtalálni. 5. Szertáraink felszerelése általában megfelel a tanítás mai igényeinek, bár lehetetlen tagadnunk, hogy mostoha anyagi viszonyaink között a szertáraknak egyik-másik irányban való fejlesztése csak lassan haladhat előre. A Tanári Könyvtár. A Tanári Könyvtár az 1859. évben keletkezett. A gyarapodás az 1914. évben a következő volt: 1. Forster Gy,, Magyarország műemlékei III. k. (Vall. és Közokt. Min. ajándéka); 2. Kajlós (Keller) Dr. Böhm Károly élete és munkássága II—III; 3. Hehler A., Görög és római arczképszobrászat (Vall. és Közokt. Min. ajándéka); 4. Dús László, Rákócziak (a szerző ajándéka); 5. Minay L., Erdélyi János ; 6. A magyar dráma fejlődése (A kolozsvári nemzeti színház ajándéka); 7. Barta M. Etimológia, csevegések; 8. Heinrich G., Fauszt; 9. Gróf Széchenyi István munkái I—II. k.; 10. Abonyi Lajos munkái I—XX. k.; 11. Aurora. A Kisfaludy-Társaság Almanachja 1914-re; 12. Enyelien, Deutsches Lesebuch V. k.; 13. Gering H., Die Edda; 14. Scheindler A., Methodik des Unterrichts in der lateinischen Sprache; 15. Középkori Krónikások XV—XVI. k.; 16. M. Történeti életrajzok 1914. évf.; 17. Chrenóczy—Fagy A madár (A szerző ajándéka); 18. Magyarország Vármegyéi és Városai: Somogy vármegye; 19. Tóth S. Sáros vármegye monográfiája I—III. k. (Vall. és Közokt. Min. ajándéka); 20. Cholnoky Sarkkutatások története; 21. Berg, Geographisches Wanderbuch; 22. De'ry—Thieving, A Magyar Turista-egyesület 25 éves múltja; 23. Magyar Statisztikai Közlemények 5., 9., 15., 27. és 32. kötete (Az Orsz. Statisztikai Hivatal ajándéka); 23. A Székesfőváros Közigazgatási Évkönyve; 24. Velics A., Mnemotechnik (Ein linguistisches Testament (a szerző ajándéka); 25. Kelemen, Magyar-német és német-magyar szótár I—II. k.; 26. Perrin, Die Atome; 27. Frick—Lehmann. Physi-