II. kerületi állami főreáliskola, Budapest, 1921
Dr. Hankó Vilmos
6 dotta a lelkésznek: „Meghervadánk! Meg! — felelte szomorúan a lelkész ... A katona azonban nem tudva a lemondásba beletörődni, mutatóujját az égre emelve, vallásos hittel mondotta: „De az Isten nem hervad meg/“ Igen! Az örökkévaló Isten él, uralkodik és ítélni fog s megtartja a magyar nemzetet még akkor is, ha ezerféle ellenség vesz körül bennünket. És megmarad és fejlődni, virágozni fog a magyar kultúra és a magyar iskola is mindaddig, amíg a Jánosi Béláéhoz hasonló nagy szellemek nem szűnnek meg szeretni és félteni a hazát. Te pedig megdicsőült lélek, élj boldogan távol a földi küzdelmektől az örökkévalóság honában. Mi Ígérjük, hogy halálod után is ideálunknak és mesterünknek tekintünk s emlékedet el nem múló szeretettel és tisztelettel ápoljuk. Dr. Koczogh András. Dr. Hankó Vilmos. A Gondviselés különös kegyét kell látnunk abban, hogy iskolánk története oly sok kiváló névvel büszkélkedhetik. Intézetünk életének legutóbbi négy évtizedében különösen három ily név szerepel egymás mellett: Paszlavszky, Jánosi és Hankó neve. Amint egymás mellé kerültek viselőik a hivatás mezején úgy találkozik nevük a dicsőség márványtábláján. Amint egybekapcsolódnak a szellemi kiválóság közösségében, úgy forradtak össze a nemes férfi lélek hűséges baráti melegségében. Az első kettőt e ritka egyéniségek közül, kiragadta körünkből a kegyetlen végzet. Emléküket azonban szivünkben is a felejthetetlenség koszorújával övezzük. A harmadikat a Mindenható kegyelme megtartotta minékünk, hogy megdicsőült barátai helyett is részese legyen szereíetünknek és őszinte nagyrabecsülésünknek, fáradhatatlanúl folytatott áldásom munkájában. Hankó Vilmosnak a tanév elején bekövetkezett nyugalomba vonulása négy évtizedes tanári működés után csak a legfárasztóbb munkától való felmentést jelenti. A pihenés szüksége őnála a test követelménye, hogy a magas korban is fiatalos frisseségű lélek folytathassa az üdeszellem építő, nemesítő munkáját. Nehéz feladat szűk helyre hordani a közel félszázad szorgalmával munkált mező dús aratását. Ilyen feladat előtt áll, aki Hankó Vilmost jellemezni akarja. A kötelességteljesítés nemes versenyére őbenne a tanár, tudós, az író, a lelke mélyéig hazáját szerető magyar és az ember erényei indulnak együtt, hogy a lélek szép harmóntájában is együtt legyenek. Hankó Vilmos 1885-ben jött intézetünkhöz a dévai főreáliskolából. Mint dr. Say Móricz utóda a vegytani katedrán, elődjének hírnevén kívül nagy szellemi kincset is vett át. 36 évi működése alatt iskolánkban, mindkettőt megsokszorozta nagy terjedelmű és ritka értékű munkájával. Lemhényi Hankó Vilmos 1854-ben született Parajdon. Középiskoláit Kolozsvárt, Budapesten és Lőcsén, egyetemi tanulmányait Kolozsvárt végezte. Ugyanott szerezte tanári és bölcsészdoktori oklevelét, — előbbit kémia és fizikából — 1877-ben. Még ugyanezen évben kezdte meg tanári működését a dévai reáliskolánál. 1879-ben állami kiküldetéssel az ausztriai és németországi laboratóriumok tanulmányozására indult. Ezen útja alatt olyan nagyságokkal került érintkezésbe, mint Bunsen, Kirchoff és Liebig, akiknek műhelyeiből a kémiai tudomány leghatalmasabb alapkövei kerültek ki. E világhírű mesterek munkájának közvetlen szemlélése, kitörülhetetlen benyomásokkal töltötte meg lelkét, hogy hazatérése után e nagyértékű tapasztalatokkal gazdagítva léphessen be a kultúra munkás csapatába. 1885-ben iskolánkhoz kerülve, az eszközök hozzáférhetősége folytán megnövekedett a munka lehetősége és a fővárosban kiszélesedett a tér a kultúra köveinek lerakására. Iskolai munkaköre főleg a kémia tanítása volt. E hatalmas lendületnek indult tudomány alapjait a tanuló ifjúság ismereteihez, s értelmi fokához alkalmazni és a gyakorlati élet követelményeit is tekintetbe véve, a középiskolában elsajáttíttatni, nem mindig könnyű feladat. Olyan tanári talentummal párosult készség, mint amilyen Hankó Vilmosban összpontosult, ezt nemcsak kitünően oldotta meg, hanem a tárgy keretében a lélek művelésére, a tudás mélyítésére kínálkozó számtalan momentum kihasználásával, a jellemnevelés egyik legfőbb tárgyává tette. Biztossággal uralkodott tárgyának minden részletén, emellett ritka ügyességű kísérletező volt. Finom érzékkel nemcsak azt választotta ki, ami a tárgy szempontjából szükséges és hasznos, hanem megragadott mindent, amivel kincsekkel bővel
