II. kerületi állami főreáliskola, Budapest, 1916

Wágner Géza: Innocent Ferencz

29

vezeti; az utóbbit pedig a színértékek szubtilis problémái izgatják. Szintúgy megoszlanak a vélemények a kép faktúrájának döntő fontosságát illetőleg annak /^/sótartalma— ú. n. irodalmi része — felett is.

Ezen művészi ellentétek közül tudatosan választotta a reá eső osztályrészt: az elérhető formatökély és belső tartalom után való törekvést, valamint csakis az oly problémák megoldására való vállalkozást, amelynek harmonikus lelkületéből fakadtak. És — ismétlem — egy alaphang vonul át összes művein meggyőzően : az abszolút szépnek törhetetlen kultusza s az a belső tartalom, mely az egész munkásságát s szép egyéniségét minden megjelenésében jellemzi.

A mesterről beszéltünk, pedig a magyar képzőművészet sokat köszönhet benne a tanárnak is. Harminc évi áldásos működésében nemcsak arra törekedett, hogy a szép kultuszát művelje, hanem szent célként lebegett előtte az is, hogy a szépet, művészieset megismertesse, megszerettesse. Egy nemzedéknek nyitotta meg szemét s biztos kéz elvezette azt a szépet kereső utakon. Ezen fáradozott egy emberéleten át szerető gonddal, őt jellemző pontossággal, türelemmel, odaadással és nem kis eredménnyel.

A kalauz szerepe ezen a sokszor göröngyös, járatlan mezőkön nehéz volt. 'Ügybuzgalma azonban minden nehézséggel megküzdötte Jutalma ott van a tanítványok lelkes hálájában. Nem egy külföldi és hazai kiállításon szereztek tanítványainak a tanmenetet é s a követett módszert is feltüntető rajzgyűjteményei elismerést számára és intézetünknek. Tanári működése mélt5 elismeréséül Ő Felsége Apostoli Kirá'yunk, 1911. febr. 11. k. legfelsőbb elhatározásával a »középiskolai igazgatói« címmel tüntette ki.

Hogy egészségi állapota most visszavonulásra készteti, szomorúan vesszük tudomásul. Ez első sorban a magyar iskolaügy vesztesége. A művészet még nyert azzal, hogy hivatalos munkájától felszabadulva, teljesen neki szentelheti, de a fiatalság és iskolánk a tanítványok előhaladását szeretettel és kiváló szakértelemmel munkáló jeles tanárt veszített benne. És vesztesek vagyunk mi, tanártársai, akik a vele való mindennapi érintkezésben megismertük sokoldalú műveltségét és érdeklődését, minden szép iránt hevülő, minden erőszakostól és közönségestől iszonyodó finom, érzékeny lelkét, önzetlen, meleg, baráti érzését. Őszinte, meleg kézszorítással búcsúzunk távozó társunktól s kívánjuk, hogy további munkásságát évek hosszú során át az Isten áldása kisérje. Wágner Géza.

/