II. kerületi állami főreáliskola, Budapest, 1916
Dr. Gedeon Gyula: Emlékbeszéd
12 Bank, míg a közös vámterület fennáll, a közös egyetértéssel intézendő ügyek közé tartoznak. A kiegyezés értékét bírálva, eltérők lehetnek a vélemények, de az kétségtelen, hogy Deák oly alapnak tekintette, amelyen állva a nemzet ereje gyarapodtával kiépítheti az önálló magyar nemzeti államot. A kiegyezés az az alap, amelyen a mai modern Magyarország felépült. Ennek létrehozásában a legnagyobb érdem királyunkat illeti meg. Ő volt az első a Habsburg-uralkodók hosszú sorában, aki miután 19 éven át elődeinek a szellemében kormányzott, felhagyott a beolvasztási politikával, amely három és félszáz éven át kisértett történetünkben. Ehelyett megbékélni, megegyezni kívánt a sokat szenvedett, de ősi erényeit soha meg nem tagadott nemzetünkkel. Műve a próbát kiállotta. A mostani nagy világháborúban a birodalom két fele egymás oldalán; egymást támogatva küzd a végleges győzelemért és a tartós békéért, híven a nagy uralkodója jelmondatához: viribus unitis, egyetértésben keresve és találva fel az erőt. Adja Isten, hogy ez az egyetértés a király s a nemzet, valamint a birodalom két fele közt, amely nehéz Viszonyok közt lassanként szilárdult meg s amely boldogult királyunk hosszú országlásának egyik főeredménye s most halála után hagyatékának legértékesebb része, maradjon fenn a háború tüzétől összeforrva sokáig s tegye lehetővé hazánk további fejlődését. Hogy ennek alapját megvetette, a munkában kifáradt és most nyugalomra tért nagy királyunknak I. Ferenc Józsefnek örök dicsősége marad.