II. kerületi állami főreáliskola, Budapest, 1916

Dr. Gedeon Gyula: Emlékbeszéd

Élükre egy-egy kerületi főispánt helyeztek. Mindegyik székhely egyúttal kerületi központja volt a katonai és rendőrparancsnoksagnak, valamint a pénzügyigazgatóságnak s mindegyikben volt kerületi főtörvényszék. A főispánoknak voltak alárendelve a megyék élén álló főnökök, ezek alá viszont a járások szolgabírái. Csaknem kivétel nélkül idegen tisztviselőkkel, németekkel és csehekkel árasztották el az egész országot, akik a nemzetnek sem nyelvét, sem szokásait nem ismerték. A »birodalmi egység« és a »közszolgálat« érdekében hivatalos nyelvnek a németet tették meg, amelyet Thun a közép- és felső iskolákra is rákényszerített. A cél egy centralizált, nyelvileg egységes, hatalmas Ausztria megalkotása volt, amely Németország felett is uralkodva, vezető hatalom legyen Európa szivében.

Csaknem egy évtizedig, 1851—66-ig tartott ez a rendszer. Sem Magyarországon, sem Ausztriában nem kellett. Az elégületlenség általános volt. De a nemzet tűrt, mert javulást elérni a saját erejéből nem tudott, csakis az európai események közbejöttétől várhatta helyzetének jobbrafordulását. Ezek pedig egyre határozottabb és biztatóbb alakban jelentkeztek. A nemzeti öntudat megmozdulása, amely mindjobban hatalmába kerítette Németországot, éket vert a két főállam, Ausztria és Poroszország közé, a törekvés a német egység megalkotására pedig szembeállította őket. A krimi hadjáratban (1854—56) kétes értékű magatartásával Ausztria eljátszotta régi szövetségesének, Oroszországnak barátságát, amely eddig német aspirációiban is híven támogatta, anélkül, hogy a nyugati hatalmakét megszerezte volna.

Amaz erőkkel, amelyek Németországban és Itáliában forrongtak s az egyesülés felé törtek, a krimi hadjáratot követő párisi béke (1856 március 30.) után a bécsi udvar saját erejére volt utalva s Ausztriára 1859-ben ránehezült a sors keze.

Az említett évben háborúba keveredett a szárd királysággal és a vele szövetségben álló Franciaországgal. A magyarok elégületlen- sége tekintélyes haderőt tartott lekötve. Az így meggyöngült sereg Montebellonál, Magentánál, majd Solferinonál vereséget szenvedett s Ferenc József a villafrancai fegyverszünetben (1859 július 8.), illetőleg az ezt követő zürichi békében (1859 november 10.) kénytelen volt átengedni Lombardiát.

E háború világosan kimutatta Bach rendszerének tarthatatlanságát. A szerzett tapasztalatok után a császár elbocsátotta eddigi