II. kerületi állami főreáliskola, Budapest, 1915

V. Jelentés a testi nevelésről

43 Katonai előkészítés. A nagymélt. Vallás- és Közokt. Minisztérium ez intézet VI—VIII. oszt. tanulóinak katonai előkészítésével Dr. Girsik Gézát és alulírottat bízta meg. Három csoportban tanítottuk a katonai kiképeztetés megkönnyítésére alkalmas elméleti és gya­korlati ismereteket. Különös gondot fordítottunk azoknak a tanulóknak kiképzésére, akik ez évben népfölkelői bemutató szemlére kerültek. A katonai kiképzés elemeit a tornacsarnokban tanítottuk, a szakaszgyakorlatokat a Toldy F.-utcában, a nagyobb helyet igénylő mozdulatokat pedig a Rózsadomb katonai gyakorló terén végeztük. A tanfolyamot egy egész napos kirándulással fejeztük be, amikor a tanfolyam résztvevői az intézettől kiin­dulva katonai fegyelemben Békásmegyerig meneteltek. Céllövészet. Dr. Szekeres Kálmán igazgató úr fáradozásának köszön­hetjük, hogy a céllövészetet is taníthattuk. Közbenjárására magá­nosok és az Önkéntes Örsereg vezetői az iskolának fegyvereket kölcsönöztek, amelyekkel a VI—VIII. oszt. tanulók a fegyverfogá­sokat és a gyutacslövést gyakorolták. A tanulók alakcéltáblát használtak, amelyre a fekvő, térdelő és álló helyzetben lőttek. Az elért eredmény kedvezőnek mondható. A VIII. osztály tanulóinak kétharmada, a VII. osztálynak pedig háromnegyede ért el 60°/o-nál több találatot, sőt 5 tanuló 100°/o-os találattal zárta le lövési lapját. A céllövészetet versennyel fejeztük be, amelynek eredménye a következő : Nagy ezüst érmet kapott: Kopáchy László VIII. oszt. tanuló. — Kis ezüst érmet kaptak: Fenyvesy Zoltán VII., Balogh György VII., Hofbauer Ottó VIII. oszt. tanulók. — Bronzérmet kaptak: Némethy László VIII., Jancsó Ferenc VII., Beranek Ferenc VII., Steller Sándor VII., Murarik Kálmán VII., Ladányi Gyula VIII. és Lehel Andor VII. oszt. tanulók. — Szép találataik miatt megdi­csértük: Opprecht Károly és Aich Hubertus VII. oszt. tanulókat. Hálánkat tolmácsoljuk a fegyverek átengedőinek, az Ön­kéntes Örsereg vezetőségének és mindazoknak az uraknak, akik­nek lekötelező szívessége a céllövészet tanítását lehetővé tette. Evezés. Az evezést a felsőbb osztályok növendékei több ízben gyakorolták a Dunán Dr. Girsik Géza r. tanár vezetése mellett. Körülbelül 25 tanuló vett részt a 12 kisebb-nagyobb evezős

Next

/
Thumbnails
Contents