II. kerületi állami főreáliskola, Budapest, 1915
Dr. Koczogh Andrástól: A mi háborúnk nemzeti és erkölcsi szempontból
9 államot szervezett, még- ellenségeivel szemben is mindig lovagia- sabb és humánusabb volt úgynevezett civilizált szomszédainál. * * * A magyar nemzet lelki fejlődését és szellemi emelkedettségét híven illusztrálja a XX. század világháborúja. Nemzetünk nem hasztalan élt itt ezer éven át, mert hiába fogtak rá annyi rosszat s hiába ignorálták nyugoti szomszédai, ma föltétlenül magasabb színvonalon áll, mint akármelyik európai nemzet. Magasabb színvonalon áll. Ez nem túlzás, mert amikor Európa lángbaborult, egyetlen nemzet sem irtózott annyira az öldöklő háborútól, mint a magyar és csak a mi monarchiánk volt az, amely tisztán önvédelemből fogott fegyvert. Az egyik napon még aggódtunk és irtóztunk a háború borzalmaitól, mert tudtuk azt, hogy fejlődésben levő iparunkat, kereskedelmünket s kultúránkat, ha le nem töri is, de derékban fogja sújtani és évtizedekre visszavet bennünket. De a másik nap már, mintha minden oldalon egyszerre gyulladt volna ki a lelkesedés szikrája, az egész ország táborrá változott s mindenféle leírhatatlan lelkesedéssel énekelték : „Ferenc József azt üzente !“ Ámbár a háború sok könnyet sajtolt ki a szemeinkből, rendkívüli próbára tette türelmünket, elvette legjobbjainkat, elpusztította hazánk egyrészét, szóval kiszámíthatlan áldozatba került, mégis, ha a morális értéket, az erkölcsi fölemelkedést, az áldozatkészséget s hőseinknek dicső tetteit és soha el nem évülő ragyogó példaadását tekintjük, mondhatjuk, hogy az erkölcsi nyereség határozottan felülmúlja a veszteséget. Miért? Azért, mert egy nemzet erkölcsi értéke mindig attól függ, hogy mekkora erkölcsi erőt képvisel és tud kifejteni. A magyar nemzetben olykor szunnyadó anyagi és lelki energiát a legtöbbször a nemzeti veszedelmek ébresztették fel. Sokszor beállott nemzeti életünkben a dekadencia; a materiáli- sabb korok nem egyszer elnyomták a szellemi és lelki élet nemesebb aspirációit, de valahányszor nemzeti létünket, alkotmányunkat, nyelvünket vagy hazánk területét fenyegette veszedelem, olyankor a nemzeti lélek, mintha varázsvesszővel érintették volna, egyszerre széttörte a közöny bilincseit és a hősiesség exaltációjával soha el nem múló dicsőséget vívott ki magának.
