II. kerületi állami főreáliskola, Budapest, 1915
XIV. Egykori tanítványaink a harctéren
102 Egykori tanítványaink a harctéren. Mikor a tavalyi Értesítőben ezt az új rovatot nyitottuk, abban a hiszemben voltunk, hogy a reákövetkező — 1915—16. tanévvégi — Értesítőben ezt a rovatot le is fogjuk zárni, hisz már tavaly ilyenkor a háború majdnem egy esztendős volt. És íme, már huszonhárom hónapja, hogy a világháború kitört és még mindig nincs vége. Megátalkodott ellenségeink, akik hazánkat szétmarcangolni, nemzetünket és német szövetségesünket letörni akarták, még nem tértek észre és noha minden harctéren s a hadakozás minden fajában fölényben vagyunk, legyőzőiteknek még mindig nem vallják magukat nyíltan, hanem a háború nyújtásával, esetleg beálló ellankadásunkba és kiéhezte- tésünkbe helyezik utolsó reményüket. De ebben is csalódni fognak! A magyar lelkesedés és a német szívósság; a német tudománynak a haditeknika terén létesített csodás alkotásai és a magyar nemzetnek ősi vitéz erényei ellenségeinknek utolsó reményét is hiúvá fogják tenni. Igaz ügyünkbe vetett hittel, ellankadás nélkül fogunk tovább a1 végleges győzelemig küzdeni. A kiéheztetés veszélye ellen meg a jóságos Isten segítsége fog megvédeni bő terméssel, Ahelyett tehát, hogy e rovatot lezárva, csoportosító kimutatásban összefoglalhatnók egykori tanítványainknak a harctéren kifejtett tevékenységét, egyelőre adatok közlésére kell szorítkoznunk. És itt megismételjük a múltévi Értesítőben tett kijelentésünket, hogy mi a gondozásunkra bízott tanulókat iskolánk elhagyása után sem felejtjük el, hanem szerető szemünk további útjaikon is kíséri és figyeli őket. A tőlünk való elválásuk után szerzett sikereiknek örvendünk és bánatukban osztozunk, ameny- nyiben az egyikről vagy a másikról értesülünk. Egykori tanítványaink iránt való érdeklődésünk még fokozódott a most dúló háború kitörése óta. Máskor is, de a mostani háború folyama aiatt fokozott mértékben volt alkalmunk tapasztalni, hogy volt tanítványaink szintén érdeklődnek iskolánk és egykori iskolatársaik iránt. Számosán közülök, akik a harctérről hazajöttek, a rövidre szabott szabadságidejükből mégis egy pár órát arra fordítottak, hogy egykori iskolájukat és tanáraikat fölkeressék, részesülvén és részesítvén bennünket a viszontlátás örömében. Már tavaly kértük a napilapok útján a harctéren levő tanítványainkat, hogy a háborúban velük történteket iskolánk igazgatóságával közöljék. Azonkívül élő szóval is fordultunk mindenkihez, akiről föltehettük, hogy tudna ilyen adatokat nekünk XIV.
