II. kerületi állami főreáliskola, Budapest, 1915
XIII. Adatok az intézet 1915-1916. tanévi történetéhez
98 Ugyanez alkalommal osztottuk ki az önképzőkör! pályázatokban, gyorsírókörben és a tornavizsgálaton győztesek díjait és jutalmait. Nagymegyeri Jankó Alajosné úrasszony és Bánó Frigyes főfelügyelő úr egy jómagaviseletű és előmenetelő tanulónak e tanévben is 20—20 K-t ajándékoztak. Az első jutalmat Fehér János III. B., a másodikat Kántor István IV. A. oszt. tanuló kapta. Bernnek Ferenc takarékpénztári igazgató úr e tanévben is száz koronát ajándékozott, amelyet a Beranek alaphoz csatoltunk. * Abban a meggyőződésben, hogy az értelemfejlesztés mellett a jellem megerősítése s a kedélyélet mélyítése szintén elsőrangú feladatunk, kiváló gondot fordítottunk a tanulók valláserkölcsi nevelésére. A tanulók vallásbeli kötelességeiknek pontosan eleget tettek. Minden hitfelekezet tanulója saját hittanárától nyert oktatást és ezek vezetése alatt vettek részt az isteni tiszteletben. A római katholikus tanulók vasárnaponkint szentbeszédet hallgattak s a húsvéti ünnepeket megelőzőleg — Bajthay Péter hittanár vezetése alatt — lelki gyakorlatokat tartottak. Az intézet igazgatója ez alkalommal sem mulaszthatja el amaz óhajának kifejezést adni, vajha az összes felekezetek tanulói egy és ugyanazon időben, délelőtt, nyernének saját hittanáraiktól oktatást. Ilyképen a növendékeknek hetenkint két délutánját mentenők meg és az üresen hagyott, leggyakrabban tétlenül töltött délutáni órákat is jobban kihasználhatnák a tanulók. A VIII. oszt. róm. kath. vallású tanulók hittani vizsgálatán, május 8.-án Dr. Robitsek Ferenc c. kanonok elnökölt, mint érseki biztos; az I—VII. oszt. tanulók hittan vizsgálata május 22.-én volt. A többi felekezet hitoktatói vizsgálataikat — hitközségeik kiküldött elnökeinek vezetésével — május hóban tartották. Az 1915/16. tanévi írásbeli érettségi vizsgálatokat május 22., 23. és 27.-én tartottuk meg. A rendes szóbeli érettségi vizsgálatokon, június hó 5. és 6. napjain Dr. Cherven Flór is udvari tanácsos, kir. főigazgató elnökölt. A nyilvános vizsgálatokat a VIII. osztály tanulóival május hó 3—15., a többi osztályokkal május hó 22—29. napjain tartottuk meg. — A rendes magánvizsgálatok ideje június hó első fele volt. Az ifjúság tanulmányi előmenetelét a statisztikai táblázatok tüntetik fel. * Intézetünknek jelszava most is, mint eddig is volt: szeretet tanítványaink iránt s türelem tanítványainkkal szemben. Ez utóbbit a jelen tanévben erősebben próbára tette a háborús idő, mert — bár általában meg lehetnénk elégedve tanítványaink