II. kerületi állami főreáliskola, Budapest, 1914

Dr. Hankó Vilmos: A magyarság ereje

24 és Budapesten állították fel. Innenindult diadalútjára a Zipernovszky- Déri-Bláthy-féle váltakozó áramú transzformátor-rendszer (1885), amely a magas feszültségű áramok alkalmazását és kevés költséggel nagy távolságokra való átvitelét tette lehetővé. Nemrégen megoldotta a gyár az elektromos nagyvasúti vontatásnak nehéz problémáját, Kandónak a nagyfeszültségű, több fázisú, váltakozó áramok közve- tetlen alkalmazásán alapuló rendszerével. Az első e szerint az elv szerint épült elektromos nagyvasutat Felső-Olaszországban hozták üzembe. Ez az úgynevezett Valtellina elektromos vasút. A Como-tó keleti partján és az Adda-völgyén húzódó vonalán az elektromos vasút vonatai 90 kilométer sebes­séggel száguldanak tova. Ennek a vasútnak a Ganz-gyár az építője, Kandó a tervezője. A modori születésű Raffelsberger Ferenc nevéhez egy neve­zetes találmány emléke fűződik; a találmány a térképeknek nyomdai úton való sokszorosítása. Czermák Nép. János egyetemi professzor Budapesten, az élettan kiváló művelője. Gégetükrét (mesterséges világításra) Buda­pesten való működése alatt szerkesztette. Gruby dr. a vattakötés első alkalmazója a sebészetben, sebgyógyításban. Debreczeni Márton a „Kióui Csata“ szerzője, zseniális bányász, a bányahulladékok értékesítésére vonatkozó találmányai Európaszerte terjednek s nevét diadalmasan viszik útjukra magukkal külföldi bányászok. Petzval József pesti, később bécsi egyetemi tanár, a modern fényképező készüléknek s a hadvezetésben oly nagy jelentőségű tábori reflektornak a feltalálója. Megjavította a mikroszkópot, refor­málta a messzelátók szerkezetét, megcsinálta a színházi messzelátót. Petzval előtt a fotográf-készülékek objektivjeinek olyan csekély fényereje volt, hogy egy arckép felvételére félóránál hosszabb idő volt szükséges. Személyekről csak úgy lehetett felvételt készíteni, hogy azok megtámasztva, ülve vagy fekve, behunyt szemmel félóráig tartó megvilágításnak tétettek ki. Petzval nagy buzgósággal fogott hozzá, egy minden követelésnek megfelelő objektiv szer­kesztéséhez. Hosszas fáradozása 3 achromatikus lencse-rendszert eredményezett, amelyek két kettős objektivhez voltak csoportosít­hatók ; ezeknek egyik kombinációja volt az arcképobjektiv, a másik pedig a tájképobjektiv. A kísérleteket a Petzval-féle lencserendszerrel

Next

/
Thumbnails
Contents