II. kerületi állami főreáliskola, Budapest, 1912

Németh József: Aldunai kirándulás

17 lapot. Azután a hajón betüzgettük és néhányan annyira vittük, hogy olvasni meglehetősen tudtunk, bár semmit sem értettünk a szövegből.“ Az Aldunán: „Egyetlenegy dolog volt az aldunai hajóúton, ami nem tetszett nekünk, t. i. az, hogy a hajóforgalom nem nagy, összesen két személyszállító és két vontatógőzössel találkoztunk a 12 órás úton.“ Orsován : „Orsovára megérkezve, bár az utca elég csinos volt, nekem mindjárt feltűnt, hogy abban az egy utcában 5 pálinka­mérés van, amelyeknek bizonyára mindig meg van a maguk közön­sége is.“ ^[erkulesfürdőn : „Egy sétára indultunk. Világításnál is nagyon szép volt a fürdőtelep. Igen érdekes látvány volt, mikor este a patak mentén megjelentek a Szent .János bogár ezrei, amelyek csak úgy csillogtak-villogtak a bodrok között. Elnéztük volna ezt a remek kivilágítást órák hosszat ís.“‘ * ; Szegeden: „A városba vezető úton mindjárt feltűnik Szeged igazi nagysága. Sok kéí-három emeletes épület van már itt. Egész sereg nagy internátus — amelyeket a délvidéki német községek tartanak fenn és ezekben nevelkednek magyar nyelvüekké is az ottani gyerekek — van ebben az utcában. Ez a kedvező hatás fokozódik, mikor beérünk a város belsejébe. Itt már igazán csupa háromemeletes ház, néhány modern négy emeletes palota, aszfalt, mindenfelé elágazó villamos vonalak, parkok szobrokkal, művészi középületek kötik a szemlélő figyelmét. Legszebb valamennyi közt a Széchenyi-tér a korzóval, hol vasárnap óriási embertömeget látni, akárcsak Budapesten. Az egész teret elfoglalja a 4 részre osztott park, amelynek mindenik részében egy szép szobor áll.“ Kecskeméten: „Mindjárt az állomás előtti téren van Katona József mellszobra, amelyen a múltkori földrengésnek érdekes hatása volt. Ugyanis a szobrot elfordította eredeti irányától mintegy 50—70 fokkal, anélkül, hogy valami baja történt volna.“ Séfemet íj ^Jó^sef. II. kér. főreál. 2

Next

/
Thumbnails
Contents