II. kerületi állami főreáliskola, Budapest, 1911
Dr. Hankó Vilmos: A mi iskola-egészségügyi gyűjteményünk
A mi egészségtani gyűjteményünk. Az orvosi tudománynak ma nem kisebb gondot okoz a betegségek megelőzése, mint azok gyógyítása. Hogy a különböző betegségeket megelőzzük ismernünk kell azok okait, tudnunk kell, hogyan védekezhetünk a betegségeket okozó tényezőkkel szemben s mindenek felett hogyan kell szervezetünket annyira megerősíteni, hogy a betegségek okozói erőt ne vehessenek rajta. Évtizedes tapasztalat szentesítette, hogy az ember boldogulásának legfőbb biztosítéka az élet harcaira való teljes felkészültség a lélek és test erejének kifejlesztésében. Ezeket a feladatokat nálunk jórészben az iskola munkálja jó szándékkal, de a jó szándéknak nem megfelelő sikerrel. Az iskolai oktatásnak el nézhetetlen fogyatékossága p. o., hogy a tanuló az egészségét illető kérdésekben csaknem teljes tudatlanságra van kárhoztatva. Amíg az egészségtan kötelező tárgy nem lesz, az iskola orvos tanításának foganatja alig lehet. Addig is azonban nagy eredmény várható a közvetlen szemléleten alapuló oktatástól, amely a legkevesebb szellemi megerőltetésébe kerül a tanulónak, vagy az iskolaorvos tanításától az esetben, ha tanítása alkalmas és minden tanulónak hozzáférhető egészségtani gyűjteményre támaszkodhatik. A következőkben bemutatok egy az egészségtan tanításánál célszerűen felhasználható, de magában is beszédes iskola-egészségtani gyűjteményt, amelyet Dr. Szekeres Kálmán föreáliskolai igazgatóval állítottunk össze a második kerületi állami főreáliskola tanulói számára. A tanításban termékeny és divatos módszer a szemléltetés. Ezt a módszert alkalmaztuk mi is, midőn gyűjteményünket összeállítottuk. Ez a gyűjtemény ugyanis egy rendszeres kis egészségtan képekben, preparátumokban, modellekben, grafikonokban; szemléltetése azoknak a veszedelmeknek, amelyeknek a tanuló egészsége