II. kerületi állami főreáliskola, Budapest, 1911

Paszlavszky-ünnepély

*

az én belső megnyugvásomat, boldogságomat teremtette. Ezért vala köztünk mindig jóleső harmónia. S ime, most mind ennek vége; se öröm, se ifjúság, de még erő sincs!

Fülembe is cseng, amit Vörösmarty Vén cigányának mond, hogy:

„Dobja el már, dobja kelmed azt az ócska hegedűt,

Mellyel egykor oly igazán, oly igazán hegedült;

Lassú máf a kelmed újjá . . . “

Igaza van; meg kell hajolni a természet rendje előtt, az évek súlyával terhelt lassú újjal már nem lehet igazán hegedülni.

De ki tehet róla, hogy éppen ez okoz nekem bánatot, ez fakaszt nehéz sóhajtást keblemből.

Midőn a múlt év október végén kézhez vettem nyugalmazásom hivatalos iratát, egyszerre sajgó fájdalom, mély bánat fogott el; az iskolától, amelyben életem javát töltöttem, el kell válnom; tanártársaimtól, akikhez barátság, a: szerétét ezer szála fűz, el kell szakadnom ; az én szép gyűjteményemet, 'amelyet az ifjúság, a tanítás érdekében éveken át odaadó'szeretettel gondoztam, el kell hagynom; nélkülöznöm kell az ifjúság" mosolygó tekin+'etet, eleven munkáját, vidám zaját. Óh, mindez’már elválaszthatatlanul hozzátartozott az én életemhez, mint a tengerészéhez a tenger'kékje, a hullámverés moraja és a sirálymadarak lármája.

Mindezektől búcsút kell vennem,harmadik szavam: a búcsú szava. '‘

Búcsút veszek az iskolától és kívánom, hogy falai között áldás, békesség honoljon; neveljen a magyar hazának derék, tanult, munkás fiakat, a tudományoknak és művészeteknek fenkölt lelkű híveket.

Búcsút mondok az iskola igazgatójának, akinek bölcs vezetése alatt hírben, dicsőségben bizonyára csak emelkedni fog az intézet.

Búcsút veszek a tanári kartól, barátaimtól, akikkel hosszú éveken át munkálkodtam s akik szeretetük, jóindulatuk melegével kellemessé tették az iskolai életet és annyiszor megkönnyítették munkámat. Maradjanak helyettem is az ifjúságnak barátai, emeljék a tanulókat a kultúra magas fokára s készítsék őket elő az élet küzdelmére. Hála és elismerés fogja jutalmazni fáradozásukat.

Búcsút veszek végtére az én legkedvesebb népemtől, a tanuló ifjúságtól. Mit mondjak nektek búcsúzóul, kedves tanuló ifjak?

18