Budapesti Tanítóképző Intézet, 1940
10 lelkem felülemelkedett volna, fel, fel a magasba. Bátyámnál — tanyai tanító — voltam. Bizony, a tanyai tanító csak Isten felé nézhet. Város, falu messze van. Egészen elszokik az emberektől. Családjának, kis gazdaságának, és — ha él benne — tanítói hivatásának él. — Szomorúan láttam a tanya lakosságát, a világ első emberét: a magyar parasztot. Pedig nem is szegények. Mindenük megvan. Gazdagabbak a tanítónál, jegyzőnél. Ott a pénz a szekrényben, de nem tudnak mit kezdeni vele. Nem tudják felhasználni, mert soha senki nem tanította arra. Bizonyára nem mondta senki nekik, hogy miképpen éljenek egészségesebb, célszerűbb életet. Ablakaik továbbra is tenyérnyiek, szobájuk talaja agyag, a kút vízén pedig a trágya átható szaga érezhető. Első tapasztalataim hatása alatt hatalmas viharban fakadtam ki sok minden ellen. Még bátyámra is rátámadtam. Ő azonban hamarosan leintett: »Te akarsz ezen változtatni?« — Hát igenis: ezen változtatni akarok és változtatok is. Ahol majdan én működöm, ott nem lesz így. — Tetteimet két szempont szerint bíráltam meg: 1. Mit tenne Krisztus az én helyemben? 2. Mit szól e tetthez a ma-* gyarságom?« Ügy érezzük, hogy növendékeinkből mind jobb embert, mind jobb tanítót nevelünk, ha mind közelebb és közelebb vezetjük őket a szülőkhöz. Ennek a 'nyomait látjuk R. R. jelölt lelki rajzának következő részében: »Ha eddig kaptam valamit a szüleimtől, azt természetesnek vettem. Igen, hát megkaptam, mert a fiúk vagyok, az nekem jár. De amíg én, meg a testvérem kaptunk valamit, a szüléink azt maguktól vonták el. Azért beteges az édesanyám, azért dolgozik annyit édesatyám, hogy nekünk, hogy nekem, a gyermeknek, az utódnak, a büszkeségnek, a szemükfényének semmiben se kelljen nélkülözni. S minél feljebb értem az osztályokban, annál inkább világosabban láttam, tennem, cselekednem kell. Nagytakarításkor a padlót én fényesítettem ki. Mosogatáskor kezembe vettem a törlőruhát. Édesanyám Távolléte esetén pedig odaálltam fakanállal a kezembe'n a tűzhely mellé, főztem. — Eddig a megtakarított pénzemet magamra fordítottam, magamnak vettem valamit. Most meg azt parancsolta egy titokzatos erő: >;az édesanyádnak, az édesatyádnak végy valamit«. Nem sokat. Nem nagyot. Kicsit. De azt szívesen, egész szívvel, örömmel. S mennyire örültek annak a kicsinységnek. Mert láttak valamit, érezték, valaki velük érez, szeretem őket, a hála kivirágzott. Ezután nem kellett kérnem, nem kellett szólnom, mert szüleim kérdezték meg tőlem, mire van szükségem, mit szeretnék. íme, ide jutott egy olyan gyermek, ,aki gyako-i rolta a krisztusi szeretetet és nem a maga feje után ment, hanem a nagyobbá, az okosabb után. Milyen jó, hogy ezután minden így marad! Minden szeretettel! — Maradt még bennem hiba. De a nagyot, az élet számára kárhoztatót, kiirtotta belőlem a láthatatlan, de megfogható »tüzesvas«. Ez a szerszám soknak eltöri a korsóját, de ennek tulajdonában nagy eredményekre képesíti. így lett a bukdácsoló, hanyag R. R.-ből az V. évfolyam jelesre váró tagja«. A tanártestület a jelöltek közül a következőket jutalmazta. Né- hánysoros jellemzésüket egy-egy társuk írta.
