Budapesti Tanítóképző Intézet, 1938

15

tapasztalhattuk. Ez a válságos esztendő bizonyult a budai képző legtermékenyebb évének, amennyiben a felső négy évfolyamban egyetlen elégtelen növendék sem akadt s az idei képesítővizsgálatok szembetűnő eredményességét igazolja az a tény, hogy az életbelépő tanítók között — ez év eredményeként — csak jeles- és jórendűek találhatók.

Február elsején szokásos évi (megismételtük 4-én) műsorosestünket tartottuk, ez alkalommal az április végére tervezett kassai kirándulás céljaira. Színre került a szívvel-lélekkel magyar Budaváry László »Hófehérke« c. darabja. A készséggel közreműködő tanítónőképzős növendékek, s a többi vendéglány, fiaink szórakoztatása mellett, egészen az éjféli órákig ropták a magyar csárdást s a kétféle ke- ringőt. Modern táncot még ízelítőül sem kívántak.

Az intézeti épületben ismét minden munkára fordult. Orgona- bugás, hegedűszó, a gyakorlósok zsibongása... jelentette a hétköznapok váltakozását. Lassan azonban elkezdtük a március 15-i nemzeti ünnepre való készülést. A régi márciusi idők fénye sugárzott le ránk: honvédeink e napon kezdték el Kárpátalja megszállását. Így 'hát március 16-án ismét riadóztattuk az ifjúságot. Az igazgató keresetlen szavakkal ecsetelte Rákóczi választott népe törhetetlen magyar barátságát és államhűségéi.

A nemzeti öntudat azonban tettekben szeret kivirágozni. Szabó Béla tanár kiváló rendezői előkészítése eredményeként április 28-án reggel 7 óra 45 perckor két hatalmas társasgépkocsi gördült intézetünk kapuja elé. Az igazgatóval együtt 8 tanár, 12 hozzátartozó és 56 növendék helyezkedett el bennük. A felszabadult Felvidék legpompázóbb tájai tűntek elő gazdag útitervünk számára. 'A magyar falva'k százai mellett robogtunk el, mígnem Budapest—Vác—Balassagyarmaton át Losoncra érkeztünk. Itt tartottuk az első pihenőnket. Megtekintettük Kármán József emlékművét, s a ref. templomot. Következő állomásunk Rimaszombat volt, ahol Ferenczi síremléke, Tompa szobra és Blaha Luiza szülőháza ielentette a látványosságot. Ütünk további során káprázatos néznivalónk akadt az Aggteleki cseppkőbarlangban (Kecső), illetőleg Rozsnyón, Krasznahorkán (vár és mauzóleum), majd a költői szép Szádelői-völgyben bonyolítottuk le 3 órás sétánkat., A szebbnél- szebb tájakat elhagyva célhoz értünk. Kassán kiadós nyári zápor tréfált meg minket, ami azonban vajmi keveset zavarhatott érdeklődő sétáinkban. Megcsodáltuk az égbemerédő dóm nemes és szép vonalait, elmerengtünk a legendás kassai kriptában, útbaejtettük a mostanában sokat emlegetett postapalotát... A hazafelé vezető útvonalunkba esett: Miskolc, Lillafüred (Palotaszálló), Parád-fürdő és Eger. Tán az utóbbi volt a legszebb állomások egyike. Itt gyönyörködtünk a várban, felidéztük a százados ősök emlékét, s megpihentünk a tanítóból lett nagy magyar író, Gárdonyi Géza, házában. Megilletődésün- ket és örömünket csak fokozta az, hogy a kiváló regényíró édes gyermeke, intézetünk megbecsült tanára, Gárdonyi József dr., volt szíves vendéglátónk. Az itteni, testben és lélekben való, megerősödésünk után játszi könnyedséggel másztuk meg a Kékestetőt s Gyöngyösön keresztül a főváros felé kanyarodunk, s a 3 napig tartó úti fáradalmat másnap már nem is érezve kezdtünk hozzá hivatásunk gyakorlásához.

Az igazi szeretet azonban kölcsönösségen alapszik. A látogatást felvidéki testvéreink már a következő hónapban, májusban, viszonoz-