Budapesti Tanítóképző Intézet, 1936
69 ból tanultam. A múlt (1936.) évfolyam októberi számának Külföldi Szemle rovatában olvastam, hogy egy karinthiai tanító, mivel a szülőkkel való beszélgetés a távolság miatt nála nagy nehézségbe ütközött, tanítványairól minden hónapban ú. n. értesítést küldött a családoknak. Közölt a lap egy mintát is. Rögtön megragadta at figyelmemet. Ügy éreztem, ez nagyon használható dolog lesz nálam. Mintha nekem írták volna! Ha kértem volna,, sem kaphattam volna kedvezőbb útmutatást. Neki is láttam a munkánák. Még aznap este tanítványaim körülményeihez alkalmazkodva, átdolgoztam a szempontokat, legépeltem, egyenként kitöltöttem, s a következő hó elsején már ki is osztottam tanítványaim között azzal a meghagyással, hogy mindenki vigye haza szüleinek, írassa alá, s úgy hozza vissza. Sok munka, alapos megfigyelés kell hozzá, hogy lehetőleg mindenkiről a valóságnak megfelelőt írjam meg, de nem sajnálom a fáradságot, az éjtsza- kákba nyúló írást, gondolkodást, mert mint eddig észrevettem, van eredménye. A legfontosabb pedig, hogy jobban megismerem tanítványaimat, mintegy kényszerítve magamat lelki életük állandó figyelésére, másrészt a szülők is gyakrabban kapnak tájékoztatást gyermekükről, hatásosabban tudják őket vezetni a helyes úton. Legyen szabad még egyet megemlítenem. A faluban sokan nem tudták megérteni, hogy nem iszom bort. Tél volt... Egyedül éltem, jóformán minden este hívtak valahova, disznótorba. Szívesek voltak hozzám, nem útasíthattam el a meghívásokat. Ezeken az estéken rengeteg bajom volt a bor nem nagyfokú élvezése miatt. .Mind azzal állottak elő, hogy ilyen kántort ők még nem láttak, biztosan nem érzem jól magamat •.. Mindenféle módszert elővettek, s mikor látták, hogy nincs semmi foganatja, a kínálgatás szépen elmaradt mindenütt. Ma már ott tartunk, hogy ha valahol összeverődik egy társaság, már nekem is van partom, s hova-tovább mindig többen leszünk, akik nyíltan megmondjuk, hogy a szesznek nem vagyunk nagy rajongói! S ezt tudják már a gyermekek is. Nyitott könyv előttük így falun az életünk. De jó is ez, hogy így van, mert legalább az egyik leghathatósabb nevelési erő, a példa, által is tudjuk' vezetni a népet a tisztább, szebb, nemesebb élet felé. Szamosfalvi Imre.
