Budapesti Tanítóképző Intézet, 1936
14 Áldja meg a jó Isten ennek az intézetnek a tanártestületét, hogy még sok eltévedt ifjút kivezethessen a veszedelemből e szegény magyar haza javára.« Szilágyi Béla szerint: »Intézetünk átalakító, lélekformáló erejét a legszemléletesebben H. B.-n tapasztalhatjuk. A könnyelmű életnek bizonyos formájához szokott ifjú egy rövid év alatt teljesen megváltozott.« Fiúk! Itt a példa! Kövessék! Közelebb a gyermekhez ! Intézetünk évről-évre fokozottabb gondot fordít arra, hogy növendékeinket közelebb vigyük a gyermekekhez. Meg vagyunk győződve arról, ha a növendék megszerette a gyermeket, akkor a leglényegesebb tanítói jellemvonást elsajátította. Azért kértük felsőbb hatóságunktól, hogy már a II.-évesek is hospitálhassanak. Mind a 4 hospii táló évfolyam számára összeállítottunk hospitálási szempontokat. Ezek szerint tartozik minden növendék az egész osztályt figyelemmel kísérni. Azonban eme általános kötelessége mellett van egy különös kötelessége is. És pedig az, hogy egy gyakorlóiskolai tanulót közelebbről kell megfigyelnie és arról jellemrajzot készítenie. A jellemrajzot nem megadott szempontok szerint készítik, hanem abban leírják mindazt, ami a gyermekre nézve a legjellemzőbb. Ebben a jellemrajzban nem általánosságokat várunk, hanem — a lehetőség szerint — valóságos esetek megírását. A jellemrajz lényeges szempontja az is, hogy, miféle nevelői eljárásra hogyan alakult a gyermek lelki világa. A tanítói munka szempontjából azon van a hangsúly, hogy adott esetekben hogyan kell a tanítónak eljárnia. A jellemrajz végén lényeges annak a megállapítása, hogy nevelői munkánk mennyiben volt eredményes. Itt az intézetben mindenki azt a gyakorlóiskolai tanulót figyeli meg, akit a tanár részére kijelölt. Az élet számára az intézet Igazgatója azt szokta a növendékeknek mondani, hogy minden gyermeket kell ugyan gondozniok, azonban legtöbbet a legelhagyatottabb, az úgynevezett rossz (nem szeretjük ezt a szót, hogy rossz gyermek,, azonban egyelőre még nincsen jobb szavunk erre) gyermekekkel kell foglalkozniok. Hogy ennek a gondolatnak az intézetben való felkarolását még jobban érezhessék, alábbiakban olyan gyermek viselt dolgait (jellemrajzát) írjuk le, akivel aránylag sok baj volt a gyakorló- iskolában. A jellemrajzot — társai megfigyelésének igénybevételével — Dombay Sándor IV.-éves növendék készítette. Ebben az évben hospitálási beszámolóinkon a legtöbb szó Pajkos Petiről esett. Pajkos Peti gyakorlóiskolánk alsó tagozatának legelevenebb tagja. Folyton mozog, mindenütt ott van, mindig beszél. Élénk természetéből az év folyamán sok csintalanság és hiba származott. Ezért foglalkoztatta ő legtöbbet a hospitálókat, s ezért került szóba legtöbbször a neveléstani órákon. Mi azonban örültünk Pajkos Petinek, mert mint az igazgató úr is többször hangoztatta: »Az életi ben többnyire »Pajkos Petikkel« fogunk foglalkozni, nem pedig olyan
